Farkasházy védi Overdose tulajdonosát

Vágólapra másolva!
Védelmébe vette a híres versenyló, Overdose tulajdonosát, a hétvégén Romániában őrizetbe vett Mikóczy Zoltánt Farkasházy Tivadar humorista. Szerinte bizonyára a versenylóra fordított temérdek energia és pénz miatt kerülhetett összetűzésbe a törvénnyel Mikóczy. A lótulajdonos vállalkozót csütörtökön vették őrizetbe csődbűntett miatt.
Vágólapra másolva!

A tulajdonos letartóztatásával komoly veszélybe került Overdose magyarországi pályafutása - állítja a lóverseny-témában gyakran megszólaló Farkasházy Tivadar humorista, aki jó barátja Mikóczy Zoltánnak, a ló tulajdonosának. A szlovák állampolgárságú Mikóczyt és magyar állampolgárságú üzlettársát Romániában vették őrizetbe csütörtökön, és azzal gyanúsítják őket, hogy ki akarták vonni felszámolás alatt álló egykori romániai cégükből a 700 ezer lejre (43 millió forintra) becsült gépparkot, mielőtt az hitelezőik birtokába kerülhetett volna.

Farskazházy azt mondta, az elmúlt két évben nem úgy ismerte meg Mikóczy Zoltánt, mint aki erőszakos cselekedetre ragadtatja magát. "Egyelőre csak a román hatóság véleményét ismerjük, a másik oldalét nem. Az elfogás körülményei is megmagyarázhatatlanok számomra, hiszen a románok tudhatták, hogy jönnek és csomagolni fognak, mi szükség volt ilyen teátrális elfogásra. Én annyit láttam, hogy Mikóczy úr az elmúlt két évben szinte teljesen elhanyagolta vállalkozásait, annyira lekötötték lova ügyei, talán ezért szánta el magát erre a kétségbeesett lépésre, hogy a ló jövőjét biztosítsa. Többször hangoztatta azt is, hogy magyar tőkéstársat szeretne tulajdonosként, de hiába. Overdose - sérülése miatt - az elmúlt egy évben csak vitte a pénzt, semmit sem hozott."

"Ilyen lovunk nem volt Kincsem óta, s talán nem is lesz. Sérülten is 26. a világranglistán, a távján pedig dobogós - mondta Farkasházy. De nehéz Magyarországról világsztárrá válni, s hogy megőrizzük magyarnak, nagyobb összefogásra van szükség."

A ló jelenleg Angliában van, ahol sérülését kezelik, novemberben térhet vissza Alagra, és legkorábban áprilisban versenyezhet. Tulajdonosa idén áprilisban jelentette be, hogy szindikátusi megállapodást kötött két szlovák állampolgárral a 12 versenyén veretlen lóról. Mikóczy akkor jelezte, hogy Overdose továbbra is Ribárszki Sándornál marad idomításban a Dunakeszi-Alagi Tréningközpontban, és változatlanul magyar színekben fog versenyezni.