Román vállalkozó házát rongálták meg Battonyán

Vágólapra másolva!
Egy román állampolgár tulajdonában álló battonyai ház ablakát törték be, és fenyegető hangvételű üzenetet dobtak a postaládába ismeretlenek hétfőn. Battonyán több házat is románok vettek meg az utóbbi években.
Vágólapra másolva!

Románok elleni uszító szöveget dobtak be egy családi ház postaládájába a Békés megyei Battonyán, és az épület egyik ablakát is betörték. A ház egy aradi román vállakozóé. Az eset péntekről szombatra virradóra történt. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közöltek részleteket.

"Ti szemét románok, nem volt nektek elég Erdély, még erre a kis megmaradt területre is betörtök?! Addig nem nyugszunk, míg a Kárpátokon belül románok fognak élni. Honvédelmi csoport" - ezzel a szöveggel talált egy rajzolt Nagy-Magyarország térképet a háza postaládájában a román vállalkozó. Alulra nagy betűkkel a következőket írták: "Vesszen Trianon!!!!" Battonyán az elmúlt években többen is vásároltak ingatlant a közeli Aradról, a házakat felújították, többen át is költöztek. A városban korábban hasonló eset nem történt, Battonyán román iskola is működik.

Kraszta Traján, a magyarországi Országos Román Önkormányzat elnöke szomorúnak nevezte a történteket, de szerinte elszigetelt esetről van szó. Battonyán, ahol románok, szerbek és magyarok békében élnek, idegenek az ilyen megnyilvánulások. Elszigetelt jelenségről van szó, és úgy gondolom, a súlyát sem mérte fel az, aki írta ezt a szöveget - mondta Kreszta. A rendőrség egyenlőre rongálás miatt indított nyomozást - közölte Pengő Erzsébet, a Békés megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.