Már a fociról is Orbánt kérdezi az MTV

Vágólapra másolva!
A fociról beszélt az MTV reggeli műsorában Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, akit a felcsúti fociakadémia alapítójaként kérdeztek egy keddi eseményről. Orbán három évig nem ment el az MTV reggeli műsorába, de októberben már kétszer is járt a megújult műsorban.
Vágólapra másolva!

Ismét szerepelt az MTV reggeli műsorában, a Ma reggelben Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Orbán a felcsúti fociakadémia alapítójaként beszélt azután, hogy kedden Magyarországra látogatott Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke. Blatter látogatásán írta alá a Puskás Ferencről elnevezett, minden évben a legszebb gólt szerző játékosnak járó FIFA-díjról szóló szerződést.

Az Orbánt felkonferáló Betlen János műsorvezető ugyan nem vett részt a beszélgetésen - amelyen a sportosztály főszerkesztője, Schulek Csaba kérdezte a politikust -, de megjegyezte, hogy a Fidesz elnöke azért van itt, mert élete a sport.

Orbán arról beszélt, hogy a Debrecen keddi vesztes, de sok gólt hozó BL-meccsén, illetve az U20-as válogatott mérkőzésein olyan játékot látott, amelyhez fel kell nőnie a nagyválogatottnak is. Szerinte a nagyválogatott hozzáállása rossz, fél, hogy nagyon kikap, és így nem lehet játszani, hinni kell a győzelemben. "Én hiszek abban, amit csinálok, azért alapítottam egy akadémiát" - fogalmazott.

Orbán október elején három év után tűnt fel az MTV reggeli műsorában. Orbán párttársaihoz hasonlóan korábban - elfogultsága miatt - bojkottálta az MTV korábbi, Nap-kelte című reggeli műsorát, amelynek szerződését szeptemberben mondta fel a televízió.