Újratárgyalná a székházszerződést az MTV

Vágólapra másolva!
Spórolni akar, ezért lefaragná új az MTV új székházának bérleti díját Medveczky Balázs, az MTV ügyvezetője. A megszorításokra azért van szükség, mert a költségvetés szerint több milliárd forinttal kevesebb állami támogatást kap az MTV jövőre, mint idén.
Vágólapra másolva!

Újratárgyalná székházbérleti és -üzemeltetési szerződését a Magyar Televízió (MTV) - közölte az MTI-vel Medveczky Balázs, az MTV ügyvezetője. A köztelevíziónak elemi érdeke, hogy a nyár közepén birtokba vett, modern, televíziózás céljára kialakított, integrált gyártóbázison működjön tovább, ehhez azonban jelentős díjcsökkentést kell elérniük - mondta.

"Ismét tárgyalásokat fogunk kezdeni a bérbeadóval, ha erre a kuratóriumi elnökség felhatalmazást ad"- mondta az ügyvezető, megemlítve, hogy nemrégiben zárult le az az egyeztetéssorozat, amelynek eredményeként az MTV előnyére módosították a szerződést, és a bérleti díj összesen 3 százalékkal csökkent. Újabb tárgyalásokra azért van szükség, mert a jövő évi büdzsé tervezetében a köztelevízió központi forrásait több mint 7 milliárd forinttal csökkentenék, sőt egy módosító indítvány szerint teljes egészében elvonnák a bérleti díjra is fordítható 9,5 milliárd forintos céltámogatást.

"A Magyar Televízió szeretné megőrizni a gyártóbázisát", ezért is próbálják meg elkerülni, hogy az intézményt "belekényszerítsék [...] olyan költségvetési helyzetbe, amelyben végig kell gondolnia, hogy tudja-e tartani az óbudai bázist", vagy a szerződés teljesítése lehetetlenné válik - mondta.

Elkészült a jövő évi állami források jelentős csökkenésére válaszoló MTV-s intézkedéscsomag tervezete, amelyet egy-két héten belül terjesztenek az intézményt felügyelő kuratórium elnöksége elé. A lehetőségek között szerepel a labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogainak eladása. Hasonló sorsra juthat a 2010-es budapesti úszó- Európa-bajnokság is, amelynek közvetítési költségei elérnék a 4-500 millió forintot, hiszen ismét az MTV állítaná elő a külföldi csatornáknak szánt képanyagot, ugyanúgy, mint 2006-ban - tette hozzá.

Spórolhatnak, ha eladják és visszabérlik idén vásárolt informatikai hálózatukat, vagy ha átalakítják az idén 1,2 milliárdba kerülő regionális hálózatot, amelynek fenntartása "nem a médiatörvény által előírt feladat, hanem felvállalt küldetés" - sorolta a lehetőségeket Medveczky.

Az MTV-ben 1650-en dolgoznak, de legfeljebb 100-150 embert tudnak leépíteni a szervezeti és működési szabályzat átalakítása nélkül - mondta Medveczky. Ez azonban már éreztetné hatását a műsorkészítés minőségében, és azt jelentené, hogy nem újítanak meg határozott idejű szerződéseket, vagy elbocsátanak olyan munkatársakat, akiknek egyhavi bérüket kell csak kifizetni végkielégítésként. Mint mondta, ennél nagyobb karcsúsításhoz már költségvetési támogatásra lenne szükség.