Vádat emelnének a Gárda kapitánya ellen

Vágólapra másolva!
A BRFK vádemelést javasol a Magyar Gárda főkapitánya ellen izgatás miatt. A korábban a bíróság által feloszlatott csoport júliusban kétszer is tüntetésre hívta híveit, az egyik demonstráción bejelentették a Gárda újjáalakulását.
Vágólapra másolva!

Lezárult a Magyar Gárda főkapitánya elleni nyomozás, a BRFK vádemeleést javasol törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt. A nyomozás még júniusban indult, miután a Fővárosi Bíróság jogerősen feloszlatta a Magyar Gárdát.

Az eljárást egy felhívás alapján indították, amely szerint a már feloszlatott Magyar Gárda demonstrációt szervez Budapesten. Ezután július 4-én be nem jelentett tüntetést tartottak a gárda feloszlatása ellen, de a rendőrség feloszlatta a tüntető tömeget. Erre válaszul a Jobbik július 11-én nagygyűlést szervezett, ahol bejelentették a Magyar Gárda mozgalom újjáalakítását. A BRFK szerint a két rendezvényen elhangzott beszédek is megalapozták a bűncselekmény gyanúját és a vádemelési javaslatot.

A július 11-i nagygyűlés után jelentette be a BRFK: eljárást indítottak, hogy tisztázzák, ki vagy kik követhettek el jogsértést azzal, hogy részt vettek egy feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében. Ezután indult nyomozás törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás, illetve egyesülési joggal visszaélés elkövetésének gyanúja miatt.

Az ügyben a rendőrség szerint kihallgatták a 33 éves K. Róbertet is. Az MTI úgy tudja, hogy Kiss Róbertről, a Magyar Gárda főkapitányáról van szó, aki tagadta az izgatás elkövetését.