33 vasútvonalat zárna be a kormány

Vágólapra másolva!
Körülbelül 1000 kilométeren szüntetné meg a vasúti személyszállítást a kormány - mondta a közösségi közlekedésért felelős kormánybiztos hétfőn. A kormány részletes menetrendi javaslatát kedden hozzák nyilvánosságra. A vasút átalakítása érinti majd a dolgozók létszámát is, de a kormánybiztos szerint főként a "fehérgallérosokat".
Vágólapra másolva!

Összesen körülbelül 1000 kilométeren, 32-33 vasúti szakaszon nem akar személyszállítási megrendelést adni a közlekedési tárca a MÁV-nak - közölte Antali Károly közösségi közlekedésért felelős kormánybiztos hétfőn, egy budapesti háttérbeszélgetésen.

A közlekedési minisztérium kedden hozza nyilvánosságra honlapján a jövő évi vasúti közlekedési menetrendi javaslatát, amelyhez október végéig lehet szakmai észrevételeket tenni. A tárca többek közt nem javasolja, hogy vonat járjon Salgótarjánból, Egerből, Szekszárdról és Hódmezővásárhelyről a központi régióba, az ígéret szerint helyette az autópályán gyorsabb, autóbuszos szállítási lehetőséget teremtenek majd.

Antali azt mondta, hogy a menetrend készítésekor a járatok összehangolását, a vasúti és az autóbusz-közlekedésben meglévő párhuzamosság megszüntetését tartották szem előtt. A kormánybiztos szerint az országos jelentőségű közlekedési vonalakon a vasutat részesítették előnyben, ezért itt kapacitásbővítésre, kiszámítható, ütemes menetrendre lehet számítani, a menetidő pedig 5-10 perccel rövidül. Összesen 88 regionális vasúti pályát tekintettek át, ezek közül választották ki azt a 32-33-at, ahová nem akarnak leadni személyszállítási megrendelést.

A kormánybiztos közölte: október végéig várják a MÁV-tól a társaságok üzleti terveit. A jövő évi költségvetés elfogadásáig változás várható a menetdíj- és tarifarendszerben is, de részleteket nem közölt Antali. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a vasút átalakítása érinti majd a létszámot is, de szerinte elsősorban a "fehérgallérosok" körében, és nem a végrehajtó személyzetnél.

A tájékoztatón a Volánokról is szó volt. Antali szerint erősítik majd együttműködésüket, a kormány pedig 2016-ig korlátozza tevékenységi területükön a piacnyitást.