Vágólapra másolva!
Megemlékezésre készülő gárdistákra figyelmeztette a települési önkormányzatokat az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. A minisztérium közölte, hogy nem akarja látni a feloszlatott Magyar Gárda tagjait a nyilvános rendezvényeken.
Vágólapra másolva!

Levélben figyelmeztette az önkormányzatokat az Igazságügyi és Rendészeti, valamint az Önkormányzati Minisztérium, hogy az október 23-ai megemlékezéseken a feloszlatott Magyar Gárda tagjai is részt kívánnak venni. A két minisztérium pénteken kiadott közleményében ugyan nem kezdeményezett semmilyen konkrét lépést emiatt, de azt kérte, hogy "az ország minden pontján méltón ünnepelhessenek a polgárok".

A közlemény hangsúlyozza, hogy a Magyar Gárdát jogerős bírósági döntés oszlatta föl, az ilyen döntések betartatása pedig nagyon fontos egy demokratikus jogállamban. "Az igazságszolgáltatásba vetett hitet, a jogbiztonságot gyengíti, ha bárhol azt tapasztalják az emberek, hogy tovább működhet egy bíróság által jogellenes tevékenysége miatt feloszlatott szervezet" - írják.

A két minisztérium saját felelősségükre figyelmeztette az önkormányzatokat, amelyek az ország minden részén október 23-ai megemlékezéseket szerveznek. "Ezen a napon különösen fontosak a kivívott jogállami értékek, melyek biztonságot és szabadságot hoztak életünkbe" - írják.

A rendőrség a békés, nyugodt ünneplés feltételeinek megteremtésére készül 23-án, de határozottan fel fog lépni minden jogsértéssel szemben, ami a megemlékezések méltóságát megzavarja - közölte az IRM sajtóosztálya.