Az MSZP szerint a mobiltelefonok is mellettük szólnak

"Nem akarunk rendszerváltást" - ezzel a kísérőszöveggel mutatta be Lendvai Ildikó pártelnök az MSZP vitairatát, amely várhatóan a párt választási programjának alapja lesz. Ígérgetni nem mer az MSZP, nagyon kevés számonkérhető programpontot tartalmaz a szöveg, ahol pedig az eredményeket sorolják, ott leginkább csak a számukra kedvező dolgokra emlékeznek, a kudarcokat, a félsikereket sikerként állítják be. Néhol pedig idegen tollakkal ékeskednek.

A Fidesz után két nappal, szerdán az MSZP is nekivágott a következő - elvileg jövő tavasszal esedékes - parlamenti választások kampányának: Lendvai Ildikó pártelnök ekkor mutatta be azt a Haladás és biztonság című vitairatot, amely a párt választási programjának magva lehet. (A legnagyobb ellenzéki párt némileg előrébb tart: hétfőtől már a kormány bűneit soroló kampányfüzeteket dobnak a postaládákba - erről itt olvashat részletesen).

A vitairat Lendvai szerint "a 2010-zel kezdődő új évtized új baloldali programja kíván lenni", annak a "Milyen országot szeretnénk a válság után?" kérdésre kell választ adnia. A tervezetet nyilvános vitára bocsátják a párton belül, de a szakmai szervezeteknél is. "Nem akarunk rendszerváltást" - mondta Lendvai a program bemutatásakor, de a működési modellnek változnia kell.

Gazdag szegények

Bár a programtervezetnek elvileg a jövőbe kell tekintenie, a szerzők hosszan sorolják azokat a dolgokat, amelyeket a szocialisták, nyolcadik éve tartó kormányzásuk legfontosabb eredményeinek tartanak. "Magyarország mai rosszkedve" e szerint csak a "politikai hidegháború" következménye, az ország a valóságban előre haladt, "modernebb, fejlettebb és szabadabb lett". A vitairat szerint "aki mindezt eltagadja, nem a kormány, nem a pártok, hanem az ország teljesítményét tagadja meg". Példaként a szocialisták adatokat sorolnak, de azokat részben gondosan válogatták, másrész olyasmire is büszkék, amihez a kormánynak kevés köze van.

A vitairat szerint a fizetések és nyugdíjak vásárlóértéke 30 százalékkal nőtt, 2001-ben az átlagnyugdíj 38 000 forint volt, ma pedig 80 000 forint felett van. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai ezt csak részben támasztják alá: az átlagkereset reálértéke 2001 óta mintegy 28 százalékkal nőtt, a növekedés üteme azonban ennél kisebb (mintegy 17 százalékos), ha nem az egy keresőre, hanem az egy főre jutó jövedelmet vesszük figyelembe. A folyamat nem egyenletes, az adatokból is látszik, hogy a reálbéreket a 2002-es 100 napos program dobta meg, az előző évhez képest több mint 13 százalékkal. Azóta azonban kétszer, 2004-ben és 2007-ben is visszaesés következett be, 1,1 és 4,6 százalékkal.

Velük kezdődött: a Medgyessy-kormány tagjai 2002-ben

A KSH szerint 2001-ben valóban 38 374 forint jutott havonta, átlagosan egy, nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek (a saját jogú nyugdíjasoknál ez 45 519 forint volt), míg 2008-ban 84 306 forint (saját jogon 87 247). A növekedés a bérekhez képest is érzékelhető: 2001-ben az átlagfizetés 59,1 százaléka volt az átlagnyugdíj, 2008-ban 69,1 százalék. Problémát az okoz, hogy bár az ellátottak száma nem nőtt (sőt, néhány tízezerrel csökkent), a növekvő nyugdíjak egyre jobban megterhelik a gazdaságot. 2001-ben a GDP 9,6 százalékát fordítottuk erre a célra, 2008-ban már 11,6 százalékát.

Az MSZP vitairata büszkén számol be arról is, hogy az elmúlt években csökkentek a jövedelemkülönbségek Magyarországon. Valószínűleg a Tárki tavaly publikált kutatására hivatkoznak - ezt használta korábban sajtótájékoztatókon a kormány is -, amely szerint Magyarországon a felső tíz százalékba tartozók 2007-ben kevesebb, mint hétszeresét keresték a legszegényebbek jövedelmének, pedig korábban ez, 2003-ban még nyolcszoros volt. A különbség európai összehasonlításban átlagos, de nálunk csak a felső 10 százalék él a nyugat-európai középosztály szintjén. A nagyon szegények aránya nagyjából állandó, 13 százalék.

Gyerekek, utak és telefonok

A baloldali kormányzás fontos eredményei közt tartják számon azt is, hogy "egy kétgyerekes család akkor 9400 Ft családi pótlékot kapott, ma 26 600 Ft-ot." Ez részben igaz: 2001-ben, a KSH szerint egy átlagos család havi 8617 forintot kapott (az átlagos gyerekszám családonként kevesebb, mint kettő), 2007-ben pedig 23 031 forintot. Az összeg 2006-ban ugrott meg, amikor az első Gyurcsány-kormány beolvasztotta az alanyi jogon járó családi pótlékba a rászorultság alapján járó, rendszeres gyermekvédelmi támogatást. A Bajnai-kormány intézkedése nyomán azonban a családi pótlék összege idén és jövőre szinte biztosan nem emelkedik, a jogosultság korhatára pedig 23-ról 20 évre csökkent.

A vitairat alapján az MSZP-SZDSZ kormányok legnagyobb büszkesége továbbra is az autópálya-építés "Mindenütt autópályák, gyorsforgalmi utak épültek" - írják, arra utalva, hogy 2006-ig 445 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat adtak át. Később a tempó lelassult, 2007 óta csak 151 kilométer épült. A szerzők azonban hallgatnak a sztrádaépítések költségeiről, amelyről az elmúlt két ciklusban folyamatos viták zajlottak. Ezeknek egyik szimbolikus tárgya a 41 milliárd forintba került kőröshegyi völgyhíd, amelyről az Állami Számvevőszék kimondta: semmilyen műszaki, gazdasági vagy környezetvédelmi indokkal nem igazolható a megépítése.

Gyurcsány 2007-ben lett pártelnök

Az eredmények közt a szocialisták legalább két olyan adatra hivatkoznak, amelyet legfeljebb nagyon áttételesen lehet összefüggésbe hozni a kormányzati teljesítménnyel. Egyrészt azt írják, hogy ma "ötszázezerrel több személygépkocsit használunk", ami igaz ugyan, de nem egyértelmű, hogy mennyiben a kormány és a szocialisták érdeme. Másrészt arra büszkék, hogy "2001-ben még az ország felének nem volt mobiltelefon-előfizetése, ma viszont több az előfizetés, mint a lakosok száma." Ez azonban nem magyar, hanem európai jelenség - az Európai Bizottság jelentése szerint száz európaira 119 mobil-előfizetés jut -, és valószínűleg nem a kormány érdeme, hanem a technológia fejlődésének és a szolgáltatók közti kiélezett versenynek köszönhető.

Felelősök pártja

A vitairat igyekszik kidomborítani az MSZP-nek a válság kezelésében játszott szerepét is. Azt írják, a párt "helyreállította a magyar gazdaságba vetett bizalmat, stabilizálta a forintot". Az euró árfolyama a márciusi, 310 forint feletti szintről valóban visszatért 270 forint körüli értékre, és a sikeres eurókötvény-kibocsátás is azt mutatja, hogy az ország finanszírozható. A piaci bizalom azonban még nem teljes. Ezt leginkább a befektetésekre kötött biztosítások, az úgynevezett CDS-tranzakciók ára mutatja. Ez a magyar adósságra idén, márciusban még 6,3 százalék volt, szeptemberben pedig 3,2 százalék körüli értékre csökkent, vagyis jelentősen javult az ország megítélése, de még így is magas. Arról pedig egy szó említést sem tesz a vitairat, hogy a magyar állam eladósodása nagyrészt a szocialista kormányokhoz, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kabinethez köthető: 2001-ben a bruttó államadósság a GDP 53,9 százaléka volt, idén félévkor 77,1 százalék és év végére, az előrejelzések szerint meghaladhatja a 80 százalékot.

A második, az elvi alapvetéseket meghatározó fejezetben a szerzők többek közt azt írják: "Az MSZP a felelősség és a cselekvés pártja. Nem ígérget össze-vissza, nem hiteget dajkamesékkel". Ez a magabiztos állítás különösen annak tükrében meglepő, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi párt- és miniszterelnök őszödi beszédében maga is úgy fogalmazott, hogy a 2004-2006 közti időszakban a szocialisták nem csináltak semmit, illetve nem mondtak igazat a választóknak az ország valós helyzetéről és a tervezett intézkedésekről. Elfogadtak például 2005-ben egy ötéves adócsökkentési programot, amelyet a választási győzelem után azonnal visszavontak.

Modellkorrekció

Önkritikát csak közvetett módon lehet kiolvasni a szöveg azon részeiből, amelyekben a szerzők arról írnak, hogy változtatni kell a párt politikáján, "modellkorrekciót" kell végrehajtani. Az MSZP e szerint "erős államot akar, de erős demokratikus kontrollal", bár ennek az államnak az ereje nem az apparátus és költségek méretében nyilvánulna meg. Az MSZP állítja, fellépne a kisemberekért a multikkal szemben, mert "a baloldal nem tűrheti egy új arisztokrácia kialakulását". A korábbi "harmadik utas" politikával valós szakítás szándékát jelzi, hogy azt írják: a szocialisták támogatják a versenyt, de "érvényesíteni akarják a tőke társadalmi felelősségét is".

A mai pártvezetés: Kiss, Lendvai, Szekeres és Mesterházy

A programtervezet viszonylag keveset árul el arról, mit tennének a szocialisták, ha ismét kormányra kerülnének. Az azonban kiderül, hogy szerintük "a privatizáció folyamata befejeződött". Ez szintén szakítás a korábbi elképzelésekkel, hiszen alig több mint egy éve a kormány még azt tervezte, hogy az Új Tulajdonosi Program keretében tőzsdére viszi az Állami Autópálya Kezelő, a Magyar Villamos Művek és a Mavir részvényeit. "Ami eddig történt, kevés" - írják majdnem nyolc év kormányzás után a közbiztonság kérdéséről és azt ígérik, visszaállítják "a jogkövető magatartás becsületét".

A tervezet felsorol néhány általánosságot - például, hogy zöld gazdaságra van szükség -, de konkrét programvitákba csak a legvégén bocsátkoznak a szerzők. Szembeszállnak például a több párt által is támogatott egykulcsos adó gondolatával, amikor azt írják: "az MSZP továbbra is a többkulcsos személyi jövedelemadót tartja igazságosnak". A Bajnai-csomaggal megszüntetett szocpol helyére a szocialisták - "az újra növekvő gazdaságban" - új lakástámogatási rendszert ígérnek, amely "már nem az állampolgárok és az államháztartás eladósítására épülő, fideszes lakástámogatási modell nyomdokain halad". Arról nem írnak semmit a vitairatban, hogy ezeket az intézkedéseket miért nem valósították meg az elmúlt több mint hét évben.