Az LB szerint is nyilvános az állami cégvezetők fizetése

Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság is úgy találta, hogy ki kell adni, mennyit keresnek egyes állami cégek vezetői. A per korábban indult, azóta már kormányrendelet tette kötelezővé, hogy nyilvános a közpénzből fenntartott vállalatok vezetőinek javadalmazása.
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra kell hozni az állami cégek vezetőinek fizetését - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdán egy olyan per felülvizsgálati tárgyalásán, amelyet a Blikk öt vállalat ellen indított. A cégek közül a villamos művek és a nemzeti vagyonkezelő nyújtott felülvizsgálati kérelmet a fél évvel ezelőtti jogerős ítélet ellen, amely a cégeket a kért adatok kiadására kötelezte - mondta Baltay Levente ügyvéd, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet munkatársa.

A per azért folyt, hogy nyilvánosságra hozzák a Magyar Posta, a MÁV, a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. cégvezetőinek fizetését. A TASZ szerint az alperes vállalatok állami feladatokat látnak el, ezért ezek az adatok nyilvánosak.

"Evidens, hogy ha valakit ilyen állami cég vezetésével bíznak meg, akkor a fizetése igenis összefügg a közfeladat ellátásával" - mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében. Szerdán a LB fenntartotta a jogerős ítéletet, amit szintén azzal indokolt, hogy a beperelt állami cégek közfeladatot látnak el.

A bírósági eljárás során azonban az érintett cégek többnyire már eleget tettek az adatok nyilvánosságra hozásának. A kormány ugyanis rendeletben írta elő, hogy szeptember 15-től a többségi tulajdonú állami vállalatoknak közzé kell tenniük vezetőik javadalmazását. (Az erről szóló cikkünket itt elolvashatja).