Romagyilkosságok: Bencze szerint egy év is eltelhet a vádemelésig

Vágólapra másolva!
A rendőrség minden apró részletet tisztázni akar először, ezért akár egy év is eltelhet, mire vádat emelnek a cigányok elleni támadássorozat gyanúsítottjaival szemben - mondta Bencze József országos rendőr-főkapitány szerdán. Bencze szerint ugyanakkor máris elég megdönthetetlen bizonyítékuk van, az elkészült szakértői vélemények tartalmáról azonban nem árult el részleteket.
Vágólapra másolva!

Egy év vagy annál is több idő telhet el, amíg vádat emelnek a romagyilkosságok gyanúsítottjai ellen - mondta szerdán Bencze József országos rendőrfőkapitány. Bencze szerint a rendőrségnek és a Nemzeti Nyomozó Irodának az az érdeke, hogy az ügyet minden részletre kiterjedően felderítse, tisztázza a motívumokat, a cselekedetek pontos mozzanatait, pillanatait, minden érintettet utolérjen, ez pedig sok időt vesz igénybe.

Bencze ugyanakkor azt mondta, hogy a gyanúsítottakkal szemben beismerő vallomásaik nélkül is elegendő megdönthetetlen bizonyíték áll rendelkezésre a vádemeléshez. A bizonyítékok zárt láncolatot alkotnak, az ügy vádképessé tehető - tette hozzá.

Utalt rá, hogy a DNS-vizsgálatok, az elkészült nyom- és fegyverszakértői vélemények alapján a rendőrség konkrétan meg tudja mondani, hogy a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfiak mely helyszíneken hagyták ott azonosításra alkalmas nyomaikat, a lefoglalt fegyverek között pedig ott vannak-e azok, amelyekkel öltek és találtak-e rajtuk "egyéb bizonyítékokat" is. Részleteket azonban nem kívánt elárulni nyomozástechnikai okokra, illetve arra hivatkozva, hogy a gyanúsítottak és védőik is figyelik a sajtóhíreket.

A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozattal négy, 28 és 42 év közötti, Hajdú-Bihar megyei férfit gyanúsítanak. Őket a kommandósok augusztus 21-ére virradóra fogták el egy debreceni, belvárosi szórakozóhelyen. A Nemzeti Nyomozó Iroda 120 fős külön egysége kilenc súlyos bűncselekmény ügyében folytat eljárást: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, valamint az idén február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, Nagycsécsen ketten, Tatárszentgyörgyön szintén ketten vesztették életüket. (A cigányok elleni támadássorozatról szóló cikkeinket itt találja.)