Leteperték a budapesti bankrablót

Vágólapra másolva!
Legyűrt egy menekülő bankrablót egy biztonsági őr Budapesten. A vélhetően fegyverrel rendelkező támadót a rendőrség még a rablás helyszínén elfogta.
Vágólapra másolva!

A helyszínen elfogta a rendőrség azt a 33 éves férfit, aki bankot rabolt szerda délelőtt a főváros IX. kerületében - közölte a BRFK. A rendőrség szerint az arcát maszkkal eltakaró férfi valószínűleg fegyverrel kényszerítette a készpénz átadására a Lechner Ödön utcai bank dolgozóit, majd elmenekült a bankból.

A banknak otthont adó irodaépület egyik biztonsági őre azonban még az utcán utolérte és legyűrte a menekülő rablót - mondta az [origo]-nak Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese. A rabló ekkor már nem tartotta kezében a fegyvert, ezért a biztonsági őr megrohanta és a földre teperte, majd egy banki alkalmazott segítségével visszatartotta, amíg a kerületi rendőrjárőrök kiérkeztek - tette hozzá.

Az incidens során senki nem sérült meg, lövés nem dördült, és az elvitt pénz is hiánytalanul megkerült. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, a rablási osztály pedig vizsgálja, hogy összefüggésbe hozható-e más, hasonló módon elkövetett bűncselekményekkel.