Tíz gyerek került kórházba gyógyszermérgezéssel Tiszabercelről

Vágólapra másolva!
Ki akarta próbálni a bódultság állapotát, ezért kedélyállapot-javító gyógyszerre energiaitalt és alkoholt ivott tíz gyerek Tiszabercelen. Rosszul lettek, és kórházba kellett őket vinni, ahol kimosták a gyomrukat és infúziót kaptak. A rendőrség vizsgálja, történt-e bűncselekmény.
Vágólapra másolva!

Tíz gyereket szállítottak a mentők kórházba gyógyszermérgezés gyanújával Tiszabercelről hétfőn - erősítette meg az MTI információját Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Szervezetének orvos-igazgatója. Egy általános iskolás és kilenc középiskolás tanuló gyógyszereket szedett be, és azokra energiaitalt ittak, amitől rosszul lettek - mondta el a főorvos. A diákokat a nyíregyházi kórház gyermekosztályára szállították, ahol gyomormosást és infúziót kaptak.

Valamennyi gyerek állapota stabil most már, de megfigyelésre benntartották őket a kórházban - közölte Pápai. A rendőrség vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy bűncselekmény gyanúja felmerül-e az ügyben - mondta Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője. A rendőrség eddigi adatai szerint egy szakiskolás tanuló adott kedélyállapot-javító gyógyszert diáktársainak, akik egy-egy szemet vettek be. A gyerekek többsége energiaitalt ivott a gyógyszerre, de volt, aki kis mennyiségű szeszes italt fogyasztott a pirulára.

A fiatalok - a nyomozók információi alapján - a bódultság állapotát akarták kipróbálni önmagukon a gyógyszer, az energiaital és a szeszes ital együttes fogyasztásával.