Molnár Oszkár: "Ugyanolyan maradtam, amilyennek ismertek"

Vágólapra másolva!
Molnár Oszkár edelényi polgármester nem találkozott olyan fideszes képviselővel, aki neheztelt volna rá, miután azt állította, hogy ismer olyan települést, ahol cigányasszonyok tudatosan ártanak magzatuknak. A Fidesz szűkszavú közleményt adott ki Molnár és a fideszes frakcióvezető, Navracsics Tibor hétfői megbeszélése után. Molnár indulni szeretni 2010-ben az országgyűlési választásokon.
Vágólapra másolva!

A politikában tűrhetetlen az antiszemitizmus, a kirekesztés, az erőszak és a hazugság minden formája - a Fidesz közleménye szerint egyetértett ebben Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője és Molnár Oszkár, Edelény fideszes polgármestere, a párt országgyűlési képviselője. Molnár Oszkár a közlemény szerint a találkozó után azt mondta, ezentúl is a munkája és nem származása alapján ítél meg minden embert, ahogy eddig is.

A frakcióvezető az után hívta magához Molnár Oszkárt, hogy a múlt héten országosan is ismertté vált az edelényi tévé interjúja a polgármesterrel, melyben Molnár arról beszél, a zsidó nagytőke be akarja kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot. Molnár szerint Jeruzsálemben magyarul tanítják a gyerekeket, hogy a diákok megtanulják új hazájuk nyelvét. "Magyarországon szívesen látnak mindenkit, aki tisztességes szándékkal jön, legyen az zsidó, kínai vagy maláj, de az nem tisztességes, hogy fel akarják vásárolni az országot" - mondta.

Néhány percig tartott, Navracsicsnak nem nagyon voltak kérdései - mondta az [origo]-nak Molnár a megbeszélés után. Kijelentette: ugyanolyan, mindenfajta előítélettől és szélsőségtől mentes ember maradt, mint amilyennek korábban ismerték. Állítása szerint nem találkozott olyan fideszessel, aki neheztelt volna rá akár nyíltan, akár nem nyíltan és megjegyezte azt is, hogy vállalhatónak tartja nyilatkozatait. Az MTI szerint Molnár a megbezsélés után kijelentette azt is, hogy indul a 2010-es választáson egyéni képviselőjelöltként, szerinte ezt már nem kell tisztázni Orbán Viktor pártelnökkel sem (a szótlan Orbán személyesen hallgatja meg az egyéni képviselőjelölteket).

Nem téma Molnár ügye a Fideszen belül - állította az [origo]-nak Révész Máriusz fideszes képviselő, aki szerint az edelényi polgármester kiegyensúlyozott ember, az őt ért támadásokról pedig azt mondta: azok már a szocialista választási kampány részei. Szíjjártó Péter, a párt szóvivője semmit nem kívánt hozzáfűzni a Fidesz hétfő délelőtti közleményéhez.

Molnárnak cigányok is gyanúsak

A YouTube videómegosztón látható egy másik videofelvétel, amelyen Molnár Oszkár azt mondja, ha majd Szetey Gábor (a Miniszterelnöki Hivatal egykori államtitkára, aki nyíltan vállalta homoszexualitását) bekerül a börtönbe, ott majd megtudja, mit jelent, ha az "egyneműek házasságot kötnek".

Szeptember elején a polgármesterről az RTL Klub Híradó-ja mutatott be egy felvételt az edelényi képviselő-testület üléséről, amelyen Molnár azt állította: a cigányok által többségében lakott településeken, például Lakon és Szendrőládon, a terhesség ideje alatt szándékosan olyan gyógyszerekkel ártanak születendő gyermeküknek, melyek hatására bolond gyerekek születnek, így pedig dupla családi pótlékot kapnak. A kijelentés miatt a szendrőládi kisebbségi képviselők feljelentést tettek az edelényi polgármester ellen.

A bíróság felfüggesztette az eljárást, mert Molnár Oszkár országgyűlési képviselő, és csak a mentelmi jogának felfüggesztése után indítható ellene büntetőeljárás. A bírósági végzésben szerepel az is, hogy a bíróság "a mentelmi jog felfüggesztése vagy annak megtagadása tárgyában indítványát az Országgyűlés elnökének megküldte".

Az [origo] szeptemberben fideszes politikusokat kérdezett arról, mit gondolnak Molnár cigányokról tett kijelentéséről. Cser-Palkovics András, a párt szóvivőhelyettese annyit mondott, a Fidesz helyi ügynek tekinti Molnár kijelentéseit, ezen kívül semmit nem akar hozzáfűzni. Balog Zoltán, a Fidesz képviselője az [origo]-nak azt mondta: a párt arra vár, hogy Molnár Oszkár álljon elő bizonyítékaival, de ha nem tud ilyet felmutatni, bocsánatot kell kérnie.