MN: MÁV-szakszervezeti vezetőknek is tízmilliók járnának

Vágólapra másolva!
A MÁV-nál szerződéssel rendelkező szakszervezeti vezetők közül is többen tízmillió forint feletti végkielégítésre számíthatnak - írja a Magyar Nemzet. A szakszervezeti vezetők szerint munkaszerződésük olyan, mint bármelyik vasutasé.
Vágólapra másolva!

Nemcsak a MÁV menedzserszerződéssel rendelkező vezetői, hanem a vasutas szakszervezetek munkazserződéssel rendelkező vezetői is tízmillió feletti végkielégítésre számíthatnak, ha felmond nekik a társaság - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.

A lapnak az első számú vasutas szakszervezeti vezetők cáfolták, hogy ugyanolyan menedzserszerződéssel rendelkeznének, amely alapján számos MÁV-vezető több tíz, esetenként csaknem százmilliós végkielégítést kapott. Az érdekvédők szerint ugyanolyan munkaszerződésük van, mint bármilyik más vasutasnak, és a végkielégítés feltételei és mértéke megegyezik a munka törvénykönyvében és a kollektív szerződésben foglaltakkal.

2003 óta a reprezentatív vasutas szakszervezetek 66 vezetőjét a humánpolitikai vezérigazgató-helyettes szervezeti egységében alkalmazza a MÁV.

A MÁV-nál 2006 január eleje óta összesen hat vezérigazgató- és vezérigazgató-helyettes munkaviszonya szűnt meg, közülük háromnak járt tízmillió forint feletti összegű végkielégítés, a legmagasabb 67,5 millió forint volt. A vasúttársaságnál a három év alatt további harminc vezető beosztású dolgozónak mondtak fel, közülük 12 vezetőnek jutott tízmillió forint feletti végkielégítés, a legmagasabb összeg 87 millió forint volt - írja a Magyar Nemzet a MÁV sajtóosztályára hivatkozva.