Parkolóőrök vesztegetőit várják a rendőrök

Vágólapra másolva!
A rendőrség várja azoknak az autósoknak a jelentkezését, akik parkolóőröket vesztegettek meg Budapest IX. és XIII. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt ígéri, hogy akik idejében hozzájuk fordulnak, azok megúszhatják a büntetést.
Vágólapra másolva!

Felhívást tett közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán délben, amelyben közli, hogy várja azok jelentkezését, akik parkolóőröket vesztegettek meg Budapest egyes részein. Emlékeztetnek arra, hogy azok, akik még a hatósági idézés előtt bemennek a rendőrségre, azok a törvény szerint nem büntethetők vesztegetéssel.

Hozzáteszik azonban azt is, hogy akik "a parkolóőröknek fizettek és ezt a bejelentést nem teszik meg, a hatóság beazonosítását követően a büntetőjogi felelősség alól nem mentesíthetők".

A BRFK szerint a főváros IX. és XIII. kerületének egyes részein a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. egyes parkolóellenőrei rendszeresen pénzt kértek, illetve fogadtak el autósoktól azért, hogy ne kelljen parkolási díjat fizetniük, illetve elkerüljék a pótdíjfizetést.

A rendőrség több parkolóőrt meggyanúsítottak azzal, hogy részt vettek a vesztegetésben. Jelenleg öt ember ellen folyik eljárás, és a BRFK közleménye szerint egy házkutatás során lefoglaltak egy listát, amin szerepel a rendszeresen pénzt fizetők elérhetősége.

A BRFK szerint a vesztegetés a következő környékeken zajlott: a XIII. kerületben az Újpesti rakpart - Szent István körút - Váci út - Dráva utca által határolt terület, a IX. kerületben az Üllői út - Vámház körút - Közraktár utca - Haller utca által határolt területen. A vesztegetők jelentkezését többek között az úgynevezett Telefontanún várják, amelynek száma 06-80-555-111.