Kitart az MSZP-frakció a gyermekétkeztetés támogatása mellett

Vágólapra másolva!
Megőrizné a gyermekétkeztetés normatívájának jelenlegi mértékét az MSZP-frakció - írja a Népszabadság. A normatívát a költségvetés-tervezet a harmadára csökkentené.
Vágólapra másolva!

Az MSZP-frakció elutasította a gyermekétkeztetés normatívájának a Bajnai-kormány által benyújtott jövő évi költségvetésben szereplő csökkentését - írja a Népszabadság. Vidorné Szabó Györgyi szocialista képviselő szerint a pénzügyminisztérium által előirányzott 22 500 forint helyett jövőre is biztosítani szeretnék a 65 ezer forintos normatívát.

Az MSZP módosíttatná a költségvetést a két tannyelvű oktatási programok estében is, mivel a kormány tervei szerint 2010 szeptemberétől nem biztosítanának forrást. Ennek felülvizsgálatát kezdeményezték.

Más javaslatokat azonban támogatott a frakció, így például azt, hogy egy családban csak egy személy legyen jogosult a rendelkezési állási támogatásra, amelynek összege 28 500 forint havonta - olvasható a Népszabadságban.