Csúsztatva védi magát Kovács László

Vágólapra másolva!
Bár Kovács László uniós biztos szerint az olvasói levelek között jelent meg az Economistban az őt elmarasztaló kritika, elég csak fellapozni az újságot ahhoz, hogy kiderüljön, ez nem igaz. A tekintélyes lap a tudósítások és elemzések között közölte a cikket egy rendszeresen jelentkező rovat részeként, amelyet az újság szerzője ír. Kovács utólag ezt azzal magyarázta az [origo]-nak, hogy csak átfutni volt ideje a lapot.
Vágólapra másolva!

"Nem hagyott maga után nyomot Brüsszelben" - ez a rövid értékelés jelent meg az Economist nevű tekintélyes brit hetilap két héttel ezelőtti számában Kovács Lászlóról, az Európai Bizottság magyar tagjáról. A megállapítás egy hosszabb írás része volt, amelyben osztályozták az ötéves megbízatása végéhez közeledő bizottság tagjait.

Két részre osztották őket, a legjobbakra (ebbe a kategóriába tízet soroltak) és a "nem olyan jó srácok"-ra. Utóbbiban kapott helyet Kovács László (hat másik biztossal együtt), akinek tevékenységét elintézték a már idézett félmondattal.

Az Economist a világ egyik legbefolyásosabb lapja, mindenhol odafigyelnek rá a politikai és gazdasági döntéshozók, ezért az ott leírtaknak súlyuk van. Kovács először szeptember 30-án nyilatkozott az MTI-nek a lapban közöltekről, és kijelentette, hogy "a vélemény rovatban megjelent írás értékelése nem az egyes biztosok tényleges teljesítményét, hanem a szerző sajátos beállítottságát tükrözi".

A cikk szóba került azonban az MTV Az este című műsorának hétfői adásában is, és Kovács ott már azt állította, hogy a róla szóló értékelést "egy blogger írta az olvasói vélemények között". A műsorvezető ezt nem korrigálta, pedig Kovács állítása nem felel meg a valóságnak, és ez könnyen kideríthető, elég csak fellapozni hozzá az újságot.

Az EU-biztosokról szóló össszeállítás - benne a Kovácsról szóló kritikával - az Európa-rovat végén, a lap úgynevezett Charlemagne-oldalán jelent meg. Ezt nem egy olvasó, hanem a lap munkatársa írja, és hétről hétre beszámol a fontosabb európai történésekről. Igaz, hogy valóban több szubjektív elemet tartalmaz a többi cikkhez képest, és a szerző nem csak a nyomtatott lapban publikál, hanem az Economist honlapján is van egy blogja.

Csak átfutni volt ideje a cikket

Kovács László kedden az [origo]-nak elismerte, hogy kézbe vette az újságot, és látta a róla szóló cikket, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy azt csak átfutni tudta. Ezt azzal magyarázta, hogy nagyon elfoglalt, reggel nyolctól este tízig dolgozik. Munkatársaitól pedig azt a tájékoztatást kapta, hogy a cikk csak egy vélemény.

A magyar uniós biztos szerint nem lehet ennyivel elintézni öt év teljesítményét, és emlékeztetett arra, hogy munkáját méltatták az Európai Parlament gazdasági bizottságában. Az MTI tudósítása szerint az előző EP-ciklusban is szolgáló bizottsági tagok többsége méltatta a magyar biztos munkásságát, illetve együttműködését a testülettel. Kovács ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a bizottságban annyira melegen dicsérték teljesítményét, hogy az "már zavarba ejtő volt".

Az egykori MSZP-elnök még Az este című műsorban azt mondta, hogy ő feltehetően azért kapott elmarasztaló kritikát, mert tartózkodott a harsány megnyilvánulásoktól, így nem hívta fel magára a figyelmet. "Én avval töltöttem az öt évet, hogy több mint 20 oldalt tesz ki azoknak a javaslatoknak a sora, amelyeket beterjesztettem, ezeket a bizottság kivétel nélkül elfogadta" - magyarázta az adóügyekért felelős uniós biztos.

Kovács számára azért kínos az Economistban megjelent kritika, mert ő ugyan jelezte, hogy szívesen maradna a posztján, de Magyarországon még nem született döntés a jelölésről. A kiválasztás a miniszterelnök hatásköre, de Bajnai Gordonról tudható, hogy ebbe bevonja az MSZP felső vezetését is. Mint korábbi cikkünkből kiderült, Kovács mellett Veres János egykori pénzügyminisztert tartják szocialista vezetők a legesélyesebb jelöltnek.