Visszacsinálná a sukorói ügyletet a Pénzügyminisztérium

Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium megpróbálja elérni, hogy semmissé tegyék a sukorói telekcseréről szóló szerződést - közölte a tárca sajtóosztálya hétfőn az [origo]-val. Az ügyészség szerint az állam a valós értéknél közel 600 millió forinttal magasabb áron vásárolt meg három telket egy vállalkozótól.
Vágólapra másolva!

"A Pénzügyminisztérium jogi osztálya vizsgálja, hogyan lehet semmisnek kimondani a földcsere-szerződést. Ezzel kapcsolatban egyeztetések folynak a befektetőkkel" - válaszolta a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya hétfőn az [origo] megkeresésére a sukorói telekcseréről. A kérdést az után tettük fel, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök nem adott egyértelmű választ hétfőn a parlamentben arra a kérdésre, hogy semmisségi eljárást indít-e a pénzügyi tárca az ügyben.

Oszkó Péter pénzügyminiszter már pénteken arról beszélt az MTI-nek adott interjújában, hogy személy szerint is aggályosnak tartja a sukorói telekcserét, és ezért szerinte jogi lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy kiderüljön, az ügylet érvényes volt-e.

A főügyészség ugyanis csütörtökön közleményt adott ki arról, hogy 593,5 millió forint volt a csereszerződésben szereplő és az általuk kirendelt igazságügyi szakértő becslése közti különbség azoknak a pilisi és albertirsai ingatlanoknak az értékéről, amelyekért cserébe Joav Blum izraeli-magyar vállalkozó a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől (MNV) egy sukorói telket kapott. Az MNV 2008-ban 787,4 millió forint értékben számította be az albertirsai és pilisi ingatlanokat, míg az ügyészségi szakértő szerint azok csak 193,8 millió forintot érnek.

A Joav Blum által képviselt befektetőcsoport eredetileg ezeken az ingatlanokon akart turisztikai beruházást végrehajtani, de mivel ezek területére esett az épülő M4-es autópálya nyomvonala, joguk volt ingatlancserét kérni. Blumék a cserébe kért Velencei-tó partján fekvő, sukorói telken egy hatalmas szórakoztatóközpontot terveznek létrehozni.

A csere ügyében júniusban már indított egy vizsgálatot a Pénzügyminisztérium, de az augusztusban úgy zárult le, hogy nem állapított meg súlyos szabálytalanságokat. A főügyészség eközben már április óta nyomoz az ügyben ismeretlen tettes ellen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Nem adott egyértelmű választ a miniszterelnök hétfőn a parlamentben arra a kérdésre, hogy semmisségi pert indít-e a Pénzügyminisztérium a sukorói kaszinóberuházás ügyében. A kérdést a fideszes Cser-Palkovics András tette fel, sajtóinformációkra hivatkozva.

Hétfőn a fideszes Cser-Palkovics András a kormányfőt kérdezve a parlamentben azt is firtatta, hogy ha pert indít a pénzügyi tárca, utána megkeresik-e az ügy felelőseit. Bajnai azt válaszolta: a kormány dolga, hogy pártolja az olyan nagyberuházások létrejöttét, amelyek több ezer embernek biztosítanak munkalehetőséget, de ilyen beruházások sem létesülhetnek szabálytalanul.