Még keresné a pénzt a gyermekétkeztetésre az MSZP

Vágólapra másolva!
Ötmilliárd forintot kellene átcsoportosítani a jövő évi költségvetésben ahhoz, hogy ne a gyermekétkeztetés finanszírozását kelljen drasztikusan csökkenteni - az MTI információi szerint ennek megoldására kérte a kormányt az MSZP. A kormánypárt frakciójában hétfőn vitát váltott ki, hogy a jövő évi költségvetés ezen a területen spórolna.
Vágólapra másolva!

Vita volt az MSZP délelőtti frakcióülésén a gyermekétkeztetés finanszírozásának megváltoztatásáról, a nem ingyenes, illetve nem kedvezményes étkeztetés támogatásáról az MTI szerint. Az MTI úgy értesült, az MSZP-frakció azt szeretné, ha nem ezen a területen spórolna a kormány, amelynek képviselője az ülésen azt ígérte, megvizsgálják a kérdést.

A tervek szerint a nem ingyenes, illetve nem kedvezményes étkeztetés finanszírozása jövőre a következőképpen változna: a nyersanyagnormát továbbra is megkapnák az önkormányzatok, a rezsiköltségeknek azonban csak a felét adná oda a kormány. Ez ötmilliárd forint mínuszt jelent az önkormányzatoknak, ez benne van a korábban már bejelentett, az önkormányzati kiadáscsökkentésben. Csakhogy a rezsiköltségek nagyon eltérőek önkormányzatonként: van, amelyik a norma 45 százalékát, van, amelyik a 95 százalékát használja fel.

Az MSZP-frakcióban arról nem volt vita, hogy az óvodai, iskolai, kollégiumi diákétkeztetés normatívája egyharmadára csökkenjen, az idei 65 ezer forintról 22 500 forintra. Az MTI információ szerint a rászorulók ingyenes, illetve kedvezményes étkeztetésének támogatását megkapják az önkormányzatok a költségvetésből, de nem normatíva formájában.

A gyermekétkeztetés finanszírozásáról várhatóan a héten még folytatódnak az egyeztetések. Ha az ötmilliárd forintot a költségvetés más fejezeteiben találják meg, akkor erről még a jövő hét elejéig meg kell állapodnia a kormány és a frakciónak, mivel a 2010-es büdzsé általános vitáját ezen a héten folytatja le az Országgyűlés.