Már Oszkó is aggályosnak tartja a sukorói telekcserét

Vágólapra másolva!
Jogi lépéseket tenne Oszkó Péter pénzügyminiszter annak érdekében, hogy kiderüljön, szabályos volt-e a sukorói telekcsere. A miniszternek aggályai vannak, ezért szerinte mindenképpen utána kell járni, a főügyészség és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ingatlanbecslője miért készített eltérő jelentést. Az ügyészség szerint az állam a valós értéknél közel 600 millió forinttal magasabb áron vásárolt meg három telket egy vállalkozótól.
Vágólapra másolva!

Oszkó Péter pénzügyminiszter személy szerint is aggályosnak tartja a sukorói telekcserét, ezért szerinte jogi lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy kiderüljön, az ügylet érvényes volt. "Szeretnék már a jövő hétre döntést hozni arról, hogy milyen típusú jogi eljárásban tudjuk az üggyel kapcsolatos aggályokat tisztázni" - mondta Oszkó az MTI-nek pénteken adott telefoninterjújában.

Szerinte két probléma merült fel Sukoróval kapcsolatban: egyik az ügylet érvényességének kérdése, miszerint kellő közérdek alapozta-e meg a telekcserét, a másik pedig a telkek értékének megállapítása. A pénzügyminiszter szerint az ügyészségnek több eszköze van, hogy felmérje a telkeket, mint a pénzügyi tárcának vagy a vagyonkezelőnek, hiszen mint fogalmazott, "önkéntes alapon" nagyon nehéz elvégeztetni a telkek értékbecslését, az ügyészség ezzel szemben ki tud rendelni igazságügyi szakértőt. "Nekem, a tulajdonosi jogot gyakorló miniszternek feladatom, hogy tisztázzam a jogos aggályokat" - mondta Oszkó, aki csak a sajtóból értesült az ügyészség által elvégeztetett értékbecslésről.

Máshogy értékelik az ingatlanokat

A főügyészség csütörtöki közleményében azt írta, hogy az általuk kirendelt igazságügyi szakértő szerint csak 193,8 millió forintot érnek azok az albertirsai és pilisi ingatlanok, amelyekért cserében Joav Blum izraeli-magyar vállalkozó az MNV-től egy sukorói telket kapott. Ezzel szemben az MNV még 2008-ban 787,4 millió forint értékben számította be az albertirsai és pilisi ingatlanokat. A csereszerződésben szereplő és az ügyészségi szakértő becslése közti különbség 593,5 millió forint.

Az MNV az [origo]-hoz eljuttatott közleményében azt írta, hogy a csereszerződés előtt Blum a telekre értékbecslést készíttetett. Az MNV tulajdonában lévő Reorg Zrt. által végzett becslést azonban az MNV nem tartotta megalapozottnak. A vagyonkezelő ezért közbeszerzési pályázaton kiválasztott egy másik értékbecslőt, és vele becsültette fel a földeket. Ennek az eredményét végül Blum is elfogadta. Blum korábban az [origo]-nak azt mondta: az MNV alapján nagyobb különbözetet kellett befizetnie az államnak. A sukorói telket ugyanis 1 milliárd 84 millió forintra értékelte az MNV, Blumnak így 296 milliós különbözetet kellett befizetnie az államnak.

Az MNV közleménye szerint a vagyonkezelő később igazságügyi szakértővel felülvizsgáltatta azt a becslést, amely alapján 2008 júliusában Blummal megkötötték a csereszerződést. A szakértő az értékbecslést szakmailag jónak találta - fogalmaz a közlemény, amely szerint az MNV végig a szabályoknak megfelelően járt el.

Összeeresztenék a szakértőket

Üljön össze az főügyészség és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) szakértője és vitassák meg, miért jutottak eltérő eredményre - a Pénzügyminisztérium szóvivője, Pichler Ferenc szerint ez a tárca javaslata az úgynevezett sukorói ingatlanügyben történt csütörtöki fordulat után. Pichler ezzel megismételte az MNV felvetését, a vagyonkezelő ugyanis csütörtök esti közleményében szintén a két értékbecslő egyeztetésére tett javaslatot.

Pichler az [origo]-nak azt mondta: jelenleg is folyik a Pénzügyminisztérium a telekcsere miatt indított vizsgálata, amely hamarosan befejeződik. A szóvivő szerint ennek során figyelembe veszik az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) az MNV-ről szóló jelentését. Az ÁSZ-jelentés szerint semmis a cserszereződés, mivel a Joav Blum által felajánlott ingatlanok egészére nem lett volna szüksége a magyar államnak. Az MNV-nek az M4-es autópálya építése miatt elég lett volna a földek 5,6 százalékát megszereznie.

A Fidesz is kivizsgálná

A Fidesz kormányra kerülése esetén felül fogja vizsgálni a sukorói beruházással kapcsolatos szerződéseket, a felelősöket megkeresi, a pénzt visszaszerzi, és helyreállítja a törvényes állapotot - reagált pénteken Répássy Róbert. A fideszes politikus szerint a kormánytól független szervek eljárásai mára világossá tették, hogy a sukorói beruházás egy közönséges lopás, ugyanis az államot, ezen keresztül pedig az adófizetőket több száz millió forintos kár érte.

A Pénzügyminisztérium még júniusban indított egy vizsgálatot az ügyben, és a Népszabadság augusztus elején számolt be arról, hogy a tárca vizsgálata befejeződött, és súlyos szabálytalanságokat nem állapított meg. Ezt követően szerettünk volna részleteket megtudni a vizsgálatról, megkeresésünkre azonban a minisztérium nem reagált. Pichler most azonban azt mondta, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter úgy döntött, tovább kell folytatni a vizsgálatot.

A Joav Blum által képviselt befektetőcsoport - amelynek tagjai között megtalálható Ronald S. Lauder, az Estée Lauder Group igazgatója is - eredetileg a három Pest megyei - két albertirsai és egy pilisi ingatlanon akart turisztikai beruházást végrehajtani. Mivel az épülő M4-es autópálya nyomvonala a Pest megyei ingatlanokra esett, ezért a befektetőknek joguk volt ingatlancserét kérni, mégpedig azon a területen, amelyet megjelöltek. Blumék a Pest megyei telkekért cserébe egy, a Velencei-tó partján fekvő, sukorói telket kértek, amelyen egy hatalmas szórakoztatóközpontot terveznek létrehozni.

Az ügyben a főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt, április óta nyomoz ismeretlen tettes ellen. Az ügyészség közleménye szerint az ügyben eddig senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.