Vágólapra másolva!
A szakértői vélemények alapján egyértelműen a Debrecenben elfogott férfiakhoz köthetők azok a fegyverek, amelyeket a cigányok elleni támadássorozatnál használtak - jelentette be az NNI vezetője. A fegyverek egy tavaly márciusi rablásból származnak.
Vágólapra másolva!

Egy tavaly márciusi besenyszögi rablásból származnak a romák elleni támadásoknál használt fegyverek - jelentette be Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója pénteken Budapesten, mielőtt jutalmakat adott át a bűncselekmény-sorozat felderítésében résztvevő rendőröknek.

Az igazgató szerint nyolc éles lőfegyvert foglaltak le a házkutatásokkor, ezek között voltak a bűncselekményeknél használtak is, amelyek közül hárommal emberéletet oltottak ki. A szakértői vélemény alapján a fegyvereket "személyekhez tudják kötni" - mondta Petőfi.

A rendőrség augusztus 21-én jelentette be, hogy őrizetbe vettek négy férfit Debrecenben, akiket a közel egy éven tá tartót, hat halálos áldozatot követelő cigányellenes támadássorozattal gyanúsítanak.