Egyest kapna fizikából a műszakisok többsége

Vágólapra másolva!
Lesújtó eredménnyel zárult egy elsőéves mérnök- és fizikushallgatók körében végzett felmérés, amely szerint túlnyomó többségük még kettes szintre sem ismeri a fizikát - írja a Népszabadság. Az átlagos szint 30 százalék körül volt, különösen a számításos feladatokkal akadtak problémák.
Vágólapra másolva!

Nagyon gyenge eredményekkel zárult az a dolgozat, amelyet még tavaly szeptemberben írattak meg fizikából 1324 elsőéves mérnök, illetve fizika szakos hallgatóval - írja a Népszabadság egy tanulmányra hivatkozva, amely a Fizikai Szemlében jelent meg.

A dolgozatokból az derült ki, hogy a hallgatók 83 százaléka még az 50 százalékos szintet sem érte el, márpedig a felsőoktatási intézményekben csak efölött jár a kettes osztályzat. Így feltétlezhető és a tapasztalatok is ezt mutatják, hogy a hallgatók jelentős része az első szemesztert sem lesz képes elvégezni - írja a lap.

Az átlagos teljesítmény 30 százalék volt, és ugyan az elméleti kérdésekre még úgy ahogy tudtak válaszolni a diákok (40 százalékos eredmény született), de a számításos feladatok már komoly gondot okoztak (20 százalékos teljesítmény) - idézte a Fizikai Szemlében megjelent tanulmányt a Népszabadság.