Paravánok mögött temették el Bujtor Istvánt

Vágólapra másolva!
A nyilvánosság kizárása mellett temették el csütörtök délután a múlt héten elhunyt Bujtor Istvánt. A színész-rendezőt Balatonszemesen helyezték végső nyugalomra testvére, Latinovits Zoltán sírja közelében. Bujtor nyilvános búcsúztatása délután három órakor kezdődött.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délután eltemették Bujtor István színész-rendezőt, a veszprémi Petőfi Színház igazgatóját. A temetés szűk családi körben zajlott Balatonszemesen. A barátok és tisztelők délután három órától róhatják le tiszteletüket a sírnál. A múlt pénteken elhunyt színészt testvére, Latinovits Zoltán sírhelye közelébe, a lélekharang tövébe temették.

A Somogy Televízió szerint Bujtort családja kérésére temették el Balatonszemesen. A színész nagyon szorosan kötődött a Balatonhoz, tapasztalt vitorlázó volt, és több filmje is a tónál játszódott.

A balatonszemesi temető bejáratait 10-15 óra között biztonsági emberek zárták el, az elhunyt családtagjai autókkal mentek be, illetve távoztak a több mint egyórás temetési szertartást követően.


Bujtor Istvánra emlékeznek Balatonszemesen

Lerótták a sírnál kegyeletüket koszorúk, virágok elhelyezésével és főhajtással Veszprém Megye Közgyűlésének vezetői és a Petőfi Színház teljes társulata is. Ez a kegyeleti megemlékezés sem volt nyilvános. Mint az [origo] fenti videójából kiderül, a helyieknek sem engedélyezték a részvételt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva nézheti meg fotógalériánkat

A Balázs Béla-díjas színész-rendezőt szeptember 25-én, 67 éves korában érte a halál. Halálát tüdőembólia, keringési és légzési problémák okozták, már régóta betegeskedett. Egy órán át próbálták újraéleszteni a budapesti Állami Egészségügyi Központban.


Felvételek a szertartásról

A színészt július végén egy rosszullét után életveszélyes állapotban szállították a veszprémi kórházba, ahonnan azonban halála előtt egy nappal - a kórház szerint jó állapota miatt - kiengedték, hogy Budapestre szállítsák rehabilitációra. A veszprémi kórház a halálhírre reagálva azt közölte: megdöbbentette őket Bujtor István halála, szerintük joggal reménykedhettek felépülésében, amikor Budapestre szállították.

A színész életéről ebben a cikkben olvashat, itt pedig barátai és kollégái emlékeznek rá. Bujtor István betegségéről és haláláról szóló minden cikkünket megtalálja itt.