Félmilliárdos lyukat talált a sukorói ingatlanügyletben az ügyészség

Vágólapra másolva!
Hatalmas kár érhette az államot az úgynevezett sukorói ingatlancserénél, az ügyészség szerint ugyanis a vagyonkezelő cég a valós értéknél közel 600 millió forinttal magasabbért vásárolt meg három telket egy vállalkozótól. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő még 2008-ban 787 millióra becsülte a telket, az ügyben nyomozó ügyészség azonban most közölte, hogy az ingatlanok csak 193 milliót érnek, amivel újabb fordulat állt be a már eddig is nagy politikai vihart kavaró ügyben.
Vágólapra másolva!

Az úgynevezett sukorói földcsere ügyében nyomozó főügyészség által kirendelt igazságügyi szakértő szerint csak 193,8 millió forintot érnek azok az albertirsai és pilisi ingatlanok, amelyekért cserében Joav Blum izraeli-magyar vállalkozó a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől (MNV) egy sukorói telket kapott - olvasható a főügyészség csütörtöki közleményében.

Az ügyet jól ismerő, neve elhallgatását kérő forrásunk korábban azt állította, a két albertirsai területért - összesen 83 hektárért - Blum 2007 végén 114 millió forintot fizetett. (Az erről szóló cikkünket itt találja.) Blum az [origo]-nak erre reagálva korábban azt mondta: magánszemélyként kizárólag rá tartozik, hogy mennyiért vásárolta meg a földeket. Hozzátette: az viszont természetes, hogy mindenki olcsón akar venni és drágán akar eladni.

A csereszerződésben szereplő és az ügyészségi szakértő becslése közti különbség 593,5 millió forint. Az állam ugyanis 787,4 millió forint értékben számította be az albertirsai és pilisi ingatlanokat, amiért cserébe Blumnak adta a Velencei-tó melletti sukorói telket. Ezen a telken nemzetközi befektetők óriási szórakoztató- és szerencsejáték-központot terveznek, amelyhez megszerezték a kormány támogatását is, emiatt az ügyben indult nyomozás politikai vihart is kavart.

Az ügyészség közölte: a szakértői véleményről a főügyészség tájékoztatta a Pénzügyminisztériumot és az Állami Számvevőszéket is. Az ÁSZ az MNV-ről szóló, szeptemberben nyilvánosságra hozott jelentésében többek között azt írta, hogy semmis a cserszereződés, mivel a Joav Blum által felajánlott ingatlanok egészére nem lett volna szüksége a magyar államnak. Az MNV-nek az M4-es autópálya építése miatt elég lett volna a földek 5,6 százalékát megszereznie. Ezek értéke az ügyészség becslése szerint 15, 1 millió forint.

Az ügyészség közleményében azt írta: a szakértői véleményről tájékoztatták a Pénzügyminisztériumot és az MNV ellenőrző bizottságát is. A Pénzügyminisztérium az [origo]-nak ezzel szemben azt állította: az ügyészség előbb tájékoztatta a sajtót, mint a tárcát. A minisztérium hozzátette: amennyiben lehetőségük nyílik rá, elemezni fogják az ügyészség dokumentumait, és erről majd később adnak tájékoztatást.

A sukorói beruházással kapcsolatos földcsere ügyében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felkéri a pilisi és albertirsai ingatlanokról eltérő véleményeket megfogalmazó szakértőket, hogy folytassák le szakmai vitájukat a földterületek értékéről - közölte az MNV csütörtöki közleményében. Az MNV szerint olyan szakkérdésről van szó, amelynek eldöntésére a hatályos törvények értelmében nem jogosult. Az MNV azt állította, hogy a főügyészség által említett értékbecslést még nem kapta meg, és hozzátette, mindvégig a szabályoknak megfelelően járt el, ebben a kérdésben a szakértők vitája után alakítja majd ki szakmai álláspontját.

Kaszinós problémák miatt cseréltek

A Joav Blum által képviselt befektetőcsoport - amelynek tagjai között megtalálható Ronald S. Lauder, az Estée Lauder Group igazgatója is - eredetileg a három Pest megyei - két albertirsai és egy pilisi ingatlanon akart turisztikai beruházást végrehajtani. Mivel az épülő M4-es autópálya nyomvonala a Pest megyei ingatlanokra esett, ezért a befektetőknek joguk volt ingatlancserét kérni, mégpedig azon a területen, amelyet megjelöltek.

Blum korábban az [origo]-nak azt mondta: nem az M4-es építése miatt kérték a cserét, hiszen az csak vonzóbbá tette volna a komplexumot, hanem azért, mert úgy érezték, jogi problémák merülhetnek fel a meglévő Pest megyei kaszinók és az ő kaszinójuk között. Kérdésünkre Blum ezeket azonban nem akarta részletezni. (Blummal készült interjúnkat itt tudja elolvasni.)

Blumék a Pest megyei telkekért cserébe egy a Velencei-tó partján fekvő, sukorói telket kértek. 2008 júliusában a három Pest megyei, összesen 182 hektárnyi ingatlant 787 millió forintra becsülte fel a csereszerződést megkötő MNV. A sukorói, állami tulajdonú telket pedig 1 milliárd 84 millió forintra értékelte az MNV. Mivel az állami ingatlan többet ért, az izraeli-magyar állampolgárságú Blum a 296 milliós különbözetet befizette az államnak.

Oszkó Péter pénzügyminiszter augusztusban jelentette be, hogy a Fejér megyei kaszinó működtetésére kiírt pályázatot KC Bidding Kft. nyerte meg, amely mögött a sukorói telket megszerző befektetőcsoport áll. A Sukoróra tervezett befektetés miatt a Pénzügyminisztérium is vizsgálatot indított, a tárca szerint azonban a vizsgálat nem állapított meg súlyos szabálytalanságokat.

"Mindenki olcsón akar venni"

A három Pest megyei telek két településen található, de egymás mellett fekszenek. A legnagyobb egy 99 hektáros pilisi terület, amely az [origo] által megtekintett földhivatali adatlapok szerint gyümölcsös, akárcsak a 81 hektáros albertirsai telek. Ezekhez jön hozzá egy 2 hektáros, szintén albertirsai, telephelyként nyilvántartott rész. A három terület tulajdonosa eredetileg ugyanaz a helyi szövetkezet, a Dánszentmiklósi és Albertirsai Micsurin Termelőszövetkezet volt.

A három Pest megyei ingatlan árát sokallotta jelentésében az ÁSZ is. A számvevőszék szerint a környéken a termőföldek ára hektáronként 450-650 ezer forint körül mozgott 2008 júniusában, a csereszerződés megkötése előtti hónapban. Az ÁSZ szerint tehát a nagyobb, 81 hektáros albertirsai ingatlan értéke 36,6-52,9 millió forint lehetett. Ezzel szemben az MNV 291 millióra becsülte a telket. Az ÁSZ jelentése megjegyzi: az MNV Zrt.-nek tudnia kellett arról, hogy a csere időpontjában milyen összegért adták-vették a földeket a környéken.

Az ügyben a főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt április óta nyomoz ismeretlen tettes ellen. Az ügyészség közleménye szerint az ügyben eddig senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.