Az MTV nem akarja visszavenni a Nap-keltét

Vágólapra másolva!
Nem enged a köztévét felügyelő alapítványi kuratórium nyomásának az MTV, amely kedden közölte: a testület döntése ellenére sem veszi vissza műsorára a Nap-keltét. A közalapítvány kuratóriuma szerint a tévé döntései érvénytelenek, az MTV azonban a kuratóriumot vádolja szabálysértéssel. Közben pedig a képernyőn tovább futhat a saját gyártású Ma reggel.
Vágólapra másolva!

Ragaszkodik saját gyártású reggeli műsorához a Magyar Televízió, amely a köztévét felügyelő közalapítvány utasítására sem hajlandó visszavenni az adásba a megszüntetett Nap-kelté-t. Hiába háborodott fel a kormányzó MSZP a külső céggel gyártott műsor kidobásán, az MTV keddi közleménye szerint a Magyar Televízió Közalapítványnak nincs joga beleszólni a műsorstruktúrába.

Az MTV szeptember 25-én, pénteken döntött úgy, hogy felmondja 2010 végéig érvényes szerződését a Nap-kelté-t gyártó St. Plusz Kft.-vel. A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége hétfőn megtámadta ezt a döntést, és kimondta, hogy érvénytelen a Nap-kelte szerződésének megszüntetése (erről bővebben itt olvashat). A határozatot kedden el is juttatták az MTV-hez, a köztévé azonban nem fogadta el: szerintük ugyanis a kuratórium döntése érvénytelen.

Az MTV jogi álláspontja szerint a kuratóriumi elnökség határozata jogszabályba ütközik, így nem érvényes "az eredeti állapot helyreállítására" vonatkozó felszólítás sem - írták. A tévé vezetése szerint a testületnek nem volt és nincs hatásköre arra, hogy szerződések érvényességéről és a tévé műsorstruktúrájáról döntsön, mivel ezt a médiatörvény is kifejezetten tiltja.

Elnök és szerződés: két rágni való csont

Az [origo]-nak nyilatkozó kuratóriumi tagok szerint a köztévét irányító "MSZP-SZDSZ-MDF médiakoalíció" és az MTV menedzsmentje között a médiatörvény szerződésekre vonatkozó passzusában van eltérés. A törvény azt mondja ki, hogy a köztévé vezetésének nagy értékű szerződések megkötéséhez ki kell kérnie a kuratórium engedélyét. Szerződések megszüntetésénél azonban nem egyértelmű a helyzet: a fideszes kuratóriumi tagok és az MTV értelmezése szerint ilyenkor nincs szükség a jóváhagyásra, a kuratórium szocialista elnöke, Czeglédi László szerint azonban a szerződések módosítása, teljesítése és nem teljesítése is a ide tartozik.

A másik téma, amiben nincs összhang a kuratórium és a köztévé között, hogy egyáltalán milyen jogosítványai vannak a közalapítványnak az MTV vezetése fölött. Mivel a médiatörvény kimondja, hogy a műsorstruktúra kialakításába nem szólhat bele a pártdelegáltakból álló kuratórium, legfeljebb a tévé vezetésének eltávolításával tehetnek ez ellen. A jelenlegi ügyvezető, Medveczky Balázs kirúgására azonban jogilag sincs lehetőség.

A tévéelnököt csak a közalapítvány nagykuratóriuma hívhatja vissza, ha az elnökség, majd a nagykuratórium is kétharmados többséggel ellene szavaz - mondta az [origo]-nak Balogh László, a kuratórium KDNP-s alelnöke. Ha azonban Medveczkyt leváltanák, akkor semmilyen vezetője nem maradna a tévének, azt teljesen lefejeznék. Mivel közel két éve nem sikerül tévéelnököt választani, az MTV megbénulhatna, mivel nem maradna aláírási joggal rendelkező irányítója.

A másik bökkenő az, hogy Medveczky nem is tévéelnök, csak ügyvezető alelnök, aki azért irányíthatja a tévét, mert még mindig nem választott fölé elnököt a közalapítvány. A kuratórium közel kétéves viszálykodásának lett tehát az az eredménye, hogy nincs, aki leváltsa a hatalomba került alelnököt.

Balogh szerint azonban ez nem is baj, hiszen a médiatörvénynek is az a szándéka, hogy "ilyen helyzetekben a menedzsment dönthessen és abba a politika ne szólhasson bele". "Minket, a kuratóriumi elnökséget a politika választ meg, a nagykuratóriumban kiegészülünk a civil világgal, de még így is csak ellenőrző szerepünk van, nem vehetjük át a menedzsment irányító feladatát" - fogalmazott.

A Ma reggel megy tovább

A jogértelmezési viták következő lépéseként Balogh és ellenzéki társai a kuratóriumi elnökséget felügyelő ellenőrző testület elé viszik a kuratóriumi döntést, amely a Nap-kelte visszaállítását követelte. Mivel ebben a háromtagú testületben az ellenzék teszi ki a többséget, itt valószínűleg az MTV-nek adnak majd igazat, igaz, a döntés nem lesz kötelező, felfüggesztő érvényű.

Közben az MTV-n tovább adják a Nap-kelte helyett saját gyártásban készülő Ma reggel műsorsorozatát, Dobos Menyhért közéleti főszerkesztő és Horváth Szilárd megbízott felelős szerkesztő vezetésével. A két szerkesztő kedden ismét közölte: a fontos és közérdekű témákat tényszerűen és sokoldalúan, pártatlanul és kiegyensúlyozottan akarják feldolgozni, és bíznak abban, hogy a képernyős vitákban a kormány- és az ellenzéki oldal képviselői egyaránt részt vesznek.

A műsorba Süveges Gergő mellett hamarosan bekapcsolódik egy másik műsorvezető, Jegyes-Tóth Kriszta is. A műsorvezető korábban is szerepelt a Híradó és a Nap-kelte műsoraiban, júniusban pedig gyermeke születése után gyesre ment, a Ma reggel kedvéért mégis visszatér a képernyőre - áll az MTV kedd délutáni közleményében.

A köztévé szerint a nézettségi adatok is azt mutatják, hogy a nézők hűségesek az MTV-hez. A hétvégén, amikor a Nap-kelte helyett természetfilmeket és gyermekműsorokat sugárzott a köztelevízió egyes és kettes csatornája, a nézettség lényegében változatlan volt, hétfőn, az első Ma reggel-re pedig a tévénézők egynegyede volt kíváncsi.