Semjénnel debütál a Nap-kelte utódműsora

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke lesz a Magyar Televízió Nap-kelte helyett indított Ma reggel című új műsorának egyik első vendége. A Nap-keltét 2006 ősze óta bojkottálják a Fidesz és a KDNP politikusai.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke várhatóan részt vesz a Magyar Televízió (MTV) új reggeli műsorában hétfőn, amelyet a Nap-kelte helyett indít útjára a köztévé - mondta az MTI-nek vasárnap este Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke. A kereszténydemokrata politikus ezzel megtöri a Fidesz és a KDNP által három éve meghirdetett bojkottot.

A köztévé pénteken sugározta utoljára a Nap-kelte című műsort, amikor felmondta a szerződést a magazinműsort készítő társasággal. A Nap-keltében 2006 ősze óta nem vettek részt a Fidesz és a KDNP politikusai.

Havasi Bertalan pénteken azt mondta, hogy a Fidesz még tájékozódik az ügyben, vasárnap este viszont már azt mondta: úgy néz ki, hogy reggel Semjén Zsolt részt vesz a műsorban, "a többit pedig holnap meglátjuk".

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a Fidesz 2006. október 10-i Kossuth téri nagygyűlésén jelentette be, hogy a Fidesz és a KDNP nem vesz részt a köztelevízió Nap-kelte című műsorában, mert - mint akkor fogalmazott - olyan mélységbe jutott a tévé, amelyhez már nem tudnak asszisztálni.

Az MTV más műsoraiban eddig is szerepeltek ellenzéki politikusok, csak a Nap-keltét bojkottálták. A köztévé új, Ma reggel című saját gyártású műsora hétfőn kerül először adásba.

KAPCSOLÓDÓ CIKK