A kormány szerint nem jár fizetés Hunvaldnak

Vágólapra másolva!
Nem jár fizetés előzetes letartóztatásban lévő polgármestereknek - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. A VII. kerület azért utalja változatlanul az előzetesben ülő Hunvald György polgármester fizetését, mert az MSZP-s többségű képviselő-testület szerint nincs joguk a fizetés felfüggesztésére.
Vágólapra másolva!

Az előzetes letartóztatásban lévő köztisztviselőknek és polgármestereknek nem jár díjazás - közölte csütörtökön az MTI-vel több törvényre hivatkozva az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM).

A Fidesz vasárnap közölte, hogy a VII. kerületi önkormányzat Hunvald György előzetes letartóztatásban lévő polgármesternek február 10. óta - amióta nem jár be a munkahelyére - havi 742 560 forintot fizetett ki. A polgármester az előzetesben eltöltött idő alatt így összesen 5 millió 940 480 forintot kapott. Hunvaldot hivatali vesztegetés mellett hűtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és többrendbeli csalással gyanúsítják.

A Fidesz kezdeményezte, hogy függesszék fel a polgármester bérének kifizetését, az erről szóló indítványt azonban hétfőn a szocialista többségű képviselő-testület nem vette napirendre. Bán Imre, a VII. kerületi MSZP frakcióvezetője kedden az MTI-nek azt mondta: a képviselő-testületnek nincs hatásköre arra, hogy megvonja a polgármester fizetését. Bán szerint csak akkor hozhatnának ilyen szankciót, ha Hunvaldot elítélné a bíróság

Az IRM szerint a köztisztviselő mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, ha elháríthatatlan ok miatt nem tud munkahelyén megjelenni. Az előzetes letartóztatást ilyen oknak kell tekinteni. A tárca szerint ebben az esetben munkahelyi szankcióra - például a munkaviszony megszüntetésére - nincs szükség, de mivel munkavégzés nem történik, fizetés sem jár. A minisztérium hozzátette: a polgármesterek tiszteletdíjának megállapításakor a köztisztviselőkre vonatkozó szabályozást is alkalmazni kell.

Lövétei István alkotmányjogász korábban az [origo]-nak az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvényre hivatkozva azt mondta: a polgármesternek nem a puszta létéért jár fizetés, hanem az elvégzett munkáért. Hunvald pedig mióta előzetes letartóztatásban van, nyilván nem tudja ellátni a feladatát. A képviselő-testület részéről ebben a helyzetben az lenne a tisztességes, ha olyan mértékben csökkentené Hunvald fizetését, amelyik nem hozná őt lehetetlen helyzetbe a börtönben - mondta Lövétei. (Az erről szóló cikkünket itt találja.)

Bán Imre az [origo]-nak szerdán azt mondta: az MSZP jogértelemzése szerint a törvény arra sem ad felhatalmazást, hogy csökkentsék vagy megvonják a polgármester fizetését. A kerület szocialista frakcióvezetője szerint Hunvaldot az előzetessel akadályozzák abban, hogy elvégezze feladatát, így semmilyen jogalapja nincs annak, hogy hozzányúljanak a fizetéséhez. Bán a balesete miatt kómában fekvő Toller Lászlót hozta fel példaként, aki egy ideig szintén megkapta a képviselői tiszteletdíját.