Régóta tudja a rendőrség, ki ölte meg Cozmát

Vágólapra másolva!
Pontosan tudják a rendőrök, ki, hogyan és miért ölte meg Marian Cozmát, a Veszprém kézilabdacsapatának román játékosát. A Veszprém megyei rendőrség kedden összegezte a bűntény felderítése során összegyűjtött információkat.
Vágólapra másolva!

A rendőrség már a nyomozás kezdete óta név szerint ismeri Marian Cozma, a román válogatott veszprémi kézilabdázó gyilkosát - közölte kedden a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szóvivő szerint a rendőrség többször jelezte ezt, de az elkövető nevét ezután sem közlik.

A rendőrség három személyt gyanúsít emberöléssel: R. Sándort, N. Győzőt és Sz. Ivánt. A szóvivő szerint bizonyítani tudják, hogy ki szúrta meg Cozmát, valamint Ivan Pesicet, a horvát válogatott és az MKB Veszprém kézilabdázóját.

Megvizsgálták azt is, milyen elhatározásból érkezhetett a népes, 25 tagú társaság a veszprémi Patrióta lokálba, ahol két, két és fél órán át szórakoztak. A nyomozás szerint kizárhatók a szerelemféltésről, leszámolásról, valamint a védelmi pénz szedéséről szóló spekulációk. A szóvivő szerint senki nem verte meg a pultosnőt sem.

A többségében enyingiekből álló társasághoz két veszprémi férfi is tartozott, B. Tamás és B. Csaba, és az ő ötletük volt, hogy a veszprémi lokálba menjenek szórakozni.

A rendőrség szerint a nagy tömegben egy spontán kialakult lökdösődés fajult verekedéssé, és ezután történt a tragédia. A rendőrség szerint Cozmát már odabent vesén szúrták, majd az utcára menekülő sportolót R. Sándor és három társa körülvette, és egyikük szíven szúrta.

Eddig több mint ötszáz tanút hallgatott ki a rendőrség, és még most is folynak a szembesítések. Számos szakértői vélemény áll már rendelkezésükre, de még továbbiakra is várnak.

Marian Cozmát február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető társai - Zarko Sesum szerb válogatott kézilabdázó és Ivan Pesic - életveszélyes sérüléseket szenvedtek, megműtötték őket, és hosszabb időn át kórházi kezelésre szorultak.