BKV fb: előnytelen prémiumok a menedzsment miatt

Vágólapra másolva!
A cég számára előnytelenül osztogatta a prémiumokat és jutalmakat a BKV a felügyelőbizottság (fb) jelentése szerint, ezért pedig a menedzsment a felelős. Kocsis Istvánnak tanácsadói szerződések miatt kell beszámolnia.
Vágólapra másolva!

A BKV menedzsmentjének mulasztásos felelősségét állapította meg a cég felügyelőbizottsága (fb) a prémiumok és jutalmak kiosztásában. A bizottság arra jutott: a 2003 után vizsgált időszakban a premizálás és a jutalmazás gyakorlata előnytelen volt a társaság számára. A felügyelőbizottság szerint ez a menedzsment mulasztása miatt volt így.

Az fb alapos vizsgálatot kért a cég vezérigazgatójától bizonyos tanácsadói szerződések miatt is. Kocsis Istvánnak, a BKV vezetőjének 15 napon belül kell tájékoztatást adnia arról, hogy a GPS Capital céggel a kormányzati lobbi-stratégiára és a Cornus Kft-vel a válságkommunikációs tanácsadásra kötött szerződések esetében milyen teljesítések történtek, mennyibe kerültek, a cégek kiválasztása hogyan történt és volt-e közbeszerzés.

Az fb közleménye szerint a vizsgálatnak érintenie kell a Soda Reklám Kft-vel kötött két tanácsadói szerződést és az általuk készített tanulmányokat is, sőt, ha szükséges büntető feljelentést kell tenni ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az fb az is kérte az vezérigazgatótól, hogy Horváth Éva (Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes szóvivője, aki a BKV-nál is alkalmazásban állt) munkaviszonyával kapcsolatos vizsgálat anyagát a következő ülésen mutassa be.

A BKV végkielégítési botránya július végén pattant ki, miután kiderült, hogy a cégtől több vezető is jelentős végkielégítésekkel távozott, a humánpolitikai igazgatót, Szalainé Szilágyi Eleonórát ráadásul tovább foglalkoztatták, miután kifizették neki a 100 millió forintos végkielégítését. Ezt követően derült ki, hogy a közlekedési vállalatnál összesen több mint 3 milliárd forintot fizettek ki végkielégítésekre 2007 óta. A rendőrség végül hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást indított a gyanús végkielégítések miatt.