Vágólapra másolva!
Nem kér bocsánatot Szlovákia Sólyom László köztársasági elnök kiutasítása miatt - mondta a szlovák nagykövet, miután Balázs Péter hétfő délután magához kérette. A diplomata hozzátette, tisztelik a magyar államfőt, de sérelmezik, hogy meg sem hívták a szlovák vezetőket arra az országuk területén tartott rendezvényre, ahová Sólyom igyekezett.
Vágólapra másolva!

Szlovákia nem kér bocsánatot Sólyom László kiutasítása miatt - mondta Szlovákia budapesti nagykövete, Peter Weiss az MTV Híradójának, miután tárgyalt Balázs Péter külügyminiszterrel. A miniszter hétfő délután azt követően kérette magához a diplomatát, hogy múlt pénteken Szlovákia - biztonsági kockázatra hivatkozva - nem engedte területére lépni a révkomáromi Szent István-szobor avatására igyekvő Sólyom László államfőt.

A Híradó tudósítása szerint a szlovák nagykövet a várakozó újságírókat kikerülve, a hátsó bejáraton ment be a Külügyminisztérium épületébe. Mikor kijött, azt mondta: a magyar diplomácia hibája, hogy a magyar köztársasági elnököt kiutasították Szlovákiából. "El tudja képzelni, hogy a magyar államfő bocsánatot kérjen azért, mert meg sem hívta vezetőinket egy olyan eseményre, amely a szuverén Szlovák Köztársaság területén zajlik? Na látja, ezért mi sem fogunk elnézést kérni a kitiltásárt Sólyom Lászlótól, noha tiszteljük őt" - mondta Peter Weiss.

Balázs Péter külügyminiszter hétfőn szóban és írásban is határozottan tiltakozott a köztársasági elnök szlovákiai látogatásának meghiúsulása miatt. (Erről bővebben itt olvashat). A külügy hétfői közleménye szerint a magyar-szlovák kapcsolatok áttekintése a héten még több alkalommal is megtörténik: a tárca uniós tagállamokkal való kapcsolattartásért felelős szakállamtitkára csütörtökön látogat Pozsonyba, Balázs Péter pedig vasárnap a szlovéniai Bledben tartandó nemzetközi tanácskozáson találkozni fog a szlovák külügyminiszterrel.