Eddig nem okozott mellékhatást a H1N1 elleni vakcina

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem jelentkeztek mellékhatások annál a kétszáz felnőttnél, akiknek beadták az Omninvest Kft. által gyártott H1N1 elleni vakcinát. Az új típusú influenza elleni oltás gyerekeken történő tesztelése jövő héten kezdődhet.
Vágólapra másolva!

Egyelőre semmi jele annak, hogy mellékhatást okozna a H1N1 elleni vakcina - közölte az MTI-vel kedden az a pilisvörösvári háziorvos, aki augusztus 14-e óta több mint kétszáz felnőtt önkéntesnek adta be az Omninvest Kft. által gyártott szérumot.

Tamás Ferenc háziorvos elmondta: a beoltottak számára fenntartott, éjjel-nappal hívható telefonvonalon eddig mindössze hárman jelentkeztek, ám ők sem szövődmény, vagy mellékhatás miatt. Arra voltak kíváncsiak: beszedhetnek-e más gyógyszereket. A házorvos hozzátette: a végső következtetéséket azonban csak 3-4 hét múlva lehet levonni.

Németh Zsolt, az oltóanyagot gyártó pilisborosjenői Omninvest szóvivője közölte: a hét végén vagy a jövő hét elején kezdődhet meg a gyermekek klinikai vizsgálata, szintén önkéntes alapon. Az önkéntesség azt jelenti, hogy a szülő döntheti el, megkaphatja-e gyermeke az új influenza elleni vakcinát.

Székely Tamás egészségügyi miniszter augusztus 5-én jelentette be, hogy összesen hatmillió vakcinát szerez be a magyar kormány. Ebből a lakosság 40 százaléka oltható be. A tömeges oltások várhatóan októberben kezdődhetnek.