Füstöl a nádas a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Vágólapra másolva!
Nem tudja megközelíteni a tűzoltóság a lápos, mocsaras helyszínt, ahol füstölni kezdett a nád a Hortobágyi Nemzeti Parkban. A füst egy tanyát fenyeget.
Vágólapra másolva!

Több hektáron füstöl a nád a Hortobágyi Nemzeti Parkban, a tűzoltók azonban sem gyalog, sem gépkocsival nem tudják megközelíteni a lápos, mocsaras területet - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

Czomba Péter tűzoltó alezredes szerint a Kócsújfalu melletti Fekete réten felszálló füst, ha továbbterjed, egyetlen tanyát fenyegethet, ám az ott lakókkal folyamatos kapcsolatban vannak. A tiszafüredi önkormányzati tűzoltóság szakemberei egyelőre csak figyelik a füst terjedését a részben mocsaras, részben kiszáradt 200 hektáros területen.

A térség a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának kezelésében van, a védett terület sok költöző madár szálláshelye. Korábban a terület kiszáradt részén levágták a nádat, most annak a torzsája gyulladt meg, és kezdett füstölni.