Papírral teli lakásból indult a miskolci tűzvész

Vágólapra másolva!
Nagy mennyiségű papír is volt abban a lakásban, ahol a szombati miskolci paneltűz keletkezett. A tűzvészben három ember - egy anya és két gyereke - vesztette életét.
Vágólapra másolva!

Nagyobb mennyiségű kötegelt papír is volt abban a miskolci, hatodik emeleti lakásban, ahol a múlt hét végén tűz keletkezett - szerepel az elsődleges szakértői véleményben. A paneltűz miatt hárman vesztették életüket. A feltételezés szerint a lakásnak nem abban a helyiségében csaptak fel a lángok, ahol a tulajdonos tartózkodott, hanem egy másik szobából.

A boon.hu-nak a hatodik emeleti lakás lakója azt mondta: azért nem értesítette a tűzoltóságot, mert mobiltelefonja nincs, a lakásból pedig már nem mert telefonálni a tűz miatt. Azt is mondta, hogy a fal mindenhol lambériás volt, sok könyv is volt, valamint néhány üveg ital, amelyet korábban ajándékba kaptak.

Az MTI információja szerint a család, amely a paneltűz miatt életét vesztette, hetedik emeleti lakásuk ajtaján nem tudott kimenekülni, próbálták kinyitni, de már izzott és deformálódott. Emellett nagy volt a hőség, és a füst, amelytől végül szén-monoxid- és füstmérgezést szenvedtek.

Miskolcon, az avasi városrész egyik panelházának lakásában szombaton késő este lobbantak fel a lángok, több otthon kiégett, lakhatatlanná vált. A tűzben egy 39 éves édesanya és 13 éves fia vesztette életét, életveszélyes sérüléseket szenvedett 16 éves lánya kedden hunyt el.