Bajnai a Páneurópai Pikniken találkozik Merkellel

Vágólapra másolva!
A Páneurópai piknik huszadik évfordulójára rendezett ünnepségen találkozik egymással Bajnai Gordon miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár. A Magyar Nemzet pénteki számában azt írta, a kormányfő csak az után hívatta meg magát a rendezvényre, miután kiderült, Merkel is ott lesz.
Vágólapra másolva!

Bajnai Gordon miniszterelnök augusztus 19-én ellátogat a Sopronban tartandó Páneurópai piknikre - tájékoztatta pénteken az MTI-t Budai Bernadett kormányszóvivő. A jövő szerdai rendezvényen Bajnai kétoldalú munkamegbeszélést folytat Angela Merkel német kancellárral, az esti koncerten pedig a miniszterelnök magánemberként vesz részt a kancellárasszony és Sólyom László köztársasági elnök társaságában.

Budai szerint a találkozó előkészítése a "szokásos rendben" folyik a miniszterelnöki stáb, a német diplomácia, és a helyi rendező közreműködésével. Ezzel a kormányszóvivő a Magyar nemzet pénteki cikkére reagált, amely szerint a megemlékezés szervezői az ünnepségektől kifejezetten távol szeretnék tartani az aktuálpolitikát, ezért jelezték: "nem kívánják hivatalos meghívottként üdvözölni Bajnai Gordont".

A lap szerint a kormányfő környezete igyekezett kieszközölni a meghívást, de ez nem az eseménynek szól. "Az egy hét múlva rendezendő esemény azok után lett fontos a kormánynak, hogy kiderült: elfogadta a szervezők meghívását Angela Merkel, aki hangsúlyozottan magánemberként teszi tiszteletét a nyugati határszélen" - írta a Magyar Nemzet.

Az 1989. augusztus 19-én rendezett első Páneurópai piknik fontos a vasfüggöny lebontásának egyik fontos lépése volt. A rendezvény alakalmával ideiglenesen megnyitották a határt Magyarország és Ausztria közt, és ezt kihasználva több száz keletnémet polgár menekült Nyugatra. A magyar határőrség nem avatkozott közbe.