Vágólapra másolva!
Alapvetően biztonságos a budapesti Aquaworld élményfürdő az üzemeltető által megbízott biztonságtechnikai-minősítő cég szerint, de kisebb biztonsági módosításokat azért javasoltak. Az Aquaworld azután rendelte meg a teljes biztonsági átvizsgálást, hogy július végén egy 9 éves kisfiút halálos baleset ért a fürdőben.
Vágólapra másolva!

A július végén történt halálos baleset után az Aquaworld azzal bízta meg az ÉMI-TÜV SÜD Kft.-t, hogy végezze el a fürdő teljes minőségbiztosítási felülvizsgálatát. A két cég csütörtökön tette közzé a vizsgálat eredményét. E szerint a minőségbiztosítási cég "az Aquaworld létesítményét alapvetően biztonságosnak ítélte, de helyenként tapasztalt a szabványtól és más előírásoktól eltérő megoldásokat is, melyeknek módosítására tett javaslatot az Aquaworld Zrt. vezetőségének".

Megállapították például, hogy bizonyos játszóeszközök összeállítása nem szabványos, így a kültéri hinta alá vastagabb ütéscsillapító rétegnek kell kerülnie, illetve javasolták egyes lépcsőkorlátok biztonságosabbá tételét. A vizsgálat alapján egyes járófelületek, térburkolatok is kifogásolhatók ergonómiailag, ezeknek a kijavítását is javasolta a cég.

A fürdő közleményében azt ígéri, megteszik a szükséges változtatásokat, hogy megfeleljenek a szabványoknak, legkésőbb a szeptemberi rendes éves karbantartási munkálatok lezárásáig. A vizsgálat kiterjedt az élményfürdő teljes területére, játszóeszközökre, építészeti létesítményekre és medencékre egyaránt. A csúszdákra az ÉMI-TÜV-SÜD Kft. már korábban kiállította tanúsítványát. A cég vezetője, Madaras Gábor az [origo]-nak korábban azt mondta, hogy a hatósági vizsgálat lezárásáig a strandmedencét nem vizsgálják.

A vizsgálatot az üzemeltető az után rendelte el, hogy az élményfürdőben július 23-án egy 9 éves kisfiú meghalt a szörfmedencénél. A gyermek bezuhant a hullámkeltő berendezés aknájába.

Az Aquaworld az eset miatt belső vizsgálatot rendelt el, amely során kiderült, hogy a műszaki, karbantartói területről, illetve az üzemeltetésről egy-egy munkatárs közvetlenül, illetve két másik dolgozó közvetetten felelős volt a balesetért. A négy alkalmazottat elbocsátották. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozása még tart.