Az őssejtügy egyik gyanúsítottjánál vizsgálódik az APEH

Vágólapra másolva!
Százmillió forint készpénzt találtak az őssejtügy egyik gyanúsítottjánál, Seffer Istvánnál az adóhatóság munkatársai - állítja a Somogy Televízió. Az APEH nem kommentálta az értesülést, a plasztikai sebész testvére pedig nevetségesnek nevezte a hírt.
Vágólapra másolva!

Vagyonosodási vizsgálat indult az őssejtügy egyik gyanúsítottja, Seffer István ellen, ennek során 100 millió forint készpénzt találtak a plasztikai sebésznél - írja a Somogy Televízióra hivatkozva az MTI.

A helyi televízió szerint az adóhatóság által az orvos magánklinikáján talált készpénz nem származhatott csupán az engedélyezett tevékenységekből. A Somogy TV úgy tudja: a klinikán eddig is végeztek terhességmegszakítást, így a gyanú szerinti őssejtterápiához használhatták a helyben nyert abortumokat is.

Marton Ferenc, az APEH Dél-Dunántúli Regionális Igazgatójának szóvivője az MTI-nek azt mondta: egyedi esetekben semmiféle adatot nem szolgáltathat a hatóság. A Seffer és Renner Magánklinika ügyvezető igazgatója, Seffer Tibor - a gyanúsított Seffer István testvére - az MTI-nek azt mondta: testvére érdekeltségeinek gazdasági helyzetét ismerve nevetségesnek tartja a hírt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezett négy, engedély nélküli őssejtkezelés miatt meggyanúsított embert: egy amerikai, egy ukrán és két magyar állampolgárt. Utóbbiak egyike Seffer István.

A gyanú szerint egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésében végeztek őssejtkezeléseket 2007-től. Az érintettek egy-egy kezelésért általában 25 ezer amerikai dollárt vagy 5 millió forintot fizettek. A rendőrség szerint a gyanúsítottak több helyszínen is végeztek illegális őssejtkezelést, miközben az ezt alkalmazó cégnek csak őssejt tárolására volt engedélye, értékesítésre és beültetésre nem.