Összeomolhat a terézvárosi csendegyezmény

Vágólapra másolva!
Attól tartanak a terézvárosi vendéglátósok, hogy mégsem lesz moratórium a nyáron elfogadott csendrendelet bevezetése előtt, a lakók már szeptembertől felléphetnek az őket zavaró szórakozóhelyek, üzletek ellen. A vendéglátósok jogi képviselője szerint ezt a jegyző állította, aki viszont a héten nem ér rá foglalkozni ezzel a kérdéssel. Terézváros korábban azt ígérte, türelmes lesz, amíg nem születik kompromisszumos csendrendelet.
Vágólapra másolva!

A terézvárosi önkormányzat nem tervez rendkívüli közgyűlést összehívni szeptember elseje előtt az akkor életbe lépő csendrendelet miatt - állította az [origo]-nak Róna András, a terézvárosi szórakozóhelyeket képviselő jogász.

A június 25-én módosított csendrendelet a lakók kezébe adja a döntést: azoknak a VI. kerületi üzleteknek az esetében, amelyek lakóházban vannak - a belvárosban ez szinte minden üzletre igaz -, be kell szerezniük a lakók kétharmadának írásos hozzájárulását, ha este tíz után is nyitva akarnak tartani. Az így kiadott engedélyeket pedig visszavonják, ha azt a lakók fele írásban kéri. A boltok ugyan egész éjjel nyitva tarthatnak (de továbbra sem árulhatnak alkoholt tíztől reggel hatig), a teraszoknak viszont éjfélkor, az egyéb vendéglátó helyeknek pedig legkésőbb hajnali egykor be kell zárniuk. A rendelet összesen mintegy 2500-3000 üzletet érinthet a kerületben.

Nem lesz rendkívüli közgyűlés

Júliusban a vendéglátósok képviselői és az önkormányzat megállapodtak abban, hogy a testület szeptember 10-ei hivatalos első üléséig megoldást talál arra, hogy a rendelet végrehajtását hogyan lehet elhalasztani addig, amíg sikerül egy egyeztetett változatot elfogadni (a tervek szerint ez október elején lenne). Róna azonban az [origo]-nak azt mondta: megkérdezte az önkormányzat jegyzőjét, aki kijelentette, hogy nem lesz rendkívüli közgyűlés, és ha szeptember 1-től lakossági bejelentés érkezik hozzá, ő azonnal megindítja a hatósági eljárást.

Lévai Gábor, a csendrendelet ellen tiltakozó Takarodó.com honlap egyik készítője Hatvani Csaba alpolgármesternek küldött nyílt levelében azt írta, a "fenti információk szöges ellentétben állnak az egyeztetés eredményeivel". Az [origo] többször kereste Sajtos Csilla kerületi jegyzőt, hogy megtudjuk Terézváros álláspontját, de egyelőre nem válaszolt hívásainkra, a sajtófelelős szerint jövő héten tud foglalkozni a témával.

Hatvani Csaba VI. kerületi alpolgármester júliusban azt mondta az [origo]-nak, hogy a VI. kerület kitolja az üzletek nyitva tartására vonatkozó, júniusban jóváhagyott rendelet életbe lépését az októberi testületi ülésig. Hatvani szerint a vendéglátósokkal folytatott egyeztetés során Terézváros úgy döntött, hogy "az októberi testületi ülésig törekednek a rendeletben foglalt szankciók alkalmazásának moratóriumára". Az alpolgármester azért tartotta fontosnak, hogy egyeztettek a vendéglátósokkal, mert "korábban úgy nézett ki, mintha az önkormányzat diktátorként szabná a feltételeket".

Bánkódtak a külföldiek

Az [origo] által korábban Terézvárosban megkérdezett külföldiek és idegenforgalomban dolgozók azt mondták, hogy az éjszakai élet komoly vonzerőt jelent a turisták számára. A visszajáró vagy már huzamosabb ideje itt élő külföldiek kedvenc szórakozóhelyei elsősorban a VI. és VII. kerületben vannak, az általunk megkérdezettek közül szinte mindenki megemlítette a Liszt Ferenc teret.

A terézvárosi rendelet miatt ez részben megváltozhat, pedig az a kerületi önkormányzattól kapott adatokból is kiderül, hogy az elmúlt években megsokszorozódott a helyben töltött vendégéjszakák száma: míg 2005-ben 1400 vendég 6200 éjszakát, addig 2008-ban 4189 vendég 11 470 éjszakát töltött a kerületben.