Nem tüntethetnek szombaton a neonácik

Vágólapra másolva!
Megtiltott a rendőrség kilenc, szombatra tervezett demonstrációt és emlékmenetet. A Népszabadság szerint radikális csoportok egy náci vezető halálára akartak emlékezni.
Vágólapra másolva!

A rendőrség megtiltott kilenc, szombatra tervezett rendezvényt és a "Béke mártírja" nevű emlékmenet megtartását - olvasható a rendőrség honlapján. Az emlékmenetet a Népszabadság szerint Rudolf Hess halálának évfordulójára az NS Front nevű radikális csoport szervezi.

A rendőrség közleménye szerint a "Béke mártírja" elnevezéssel szerdáig tíz bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK). Mind a tíz kérelem ugyanattól a magánszemélytől érkezett. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány kilenc esetben megtiltotta a rendezvények megtartását.

A főkapitány "a gyülekezési jogról szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján a rendezvények megtartását megtiltotta" - olvasható a közleményben, amely a konkrét okokra azonban nem tér ki. A rendőrség a tízedik bejelentésről is döntött, annak tartalmáról azonban először a bejelentőt tájékoztatják. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője az [origo] megkeresésére sem a bejelentések tartalmáról, sem az elutasítás okairól nem árult el további részleteket.

A hétfői Népszabadság számolt be arról, hogy a hungarista és neonáci szervezeteket összefogó NS Front nevű magyar nemzetiszocialista tömörülés Rudolf Hess emlékére felvonulást és koncerteket szervez augusztus 15-ére Budapesten. Rudolf Hess sokáig Adolf Hitler helyettese volt. A nürnbergi perben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, 1987-ben, 93 évesen halt meg a spandaui börtönben.

A rendőrség nem tilthatta volna be a szombatra tervezett felvonulást - állította közleményében a Magyar Helsinki Bizottság. A civil szervezet szerint a tiltást a bíróság sem hagyta volna helyben. A Magyar Helsinki Bizottság szerint a megfelelő megoldás az lett volna, ha a rendőrség engedélyezi a felvonulást. Ha pedig a résztvevők önkényuralmi jelképeket viselnek, vagy olyan magatartást tanúsítanak, amely másokban félelmet kelt, akkor a demonstrációt feloszlatja - olvasható a közleményben.

Sólyom László köztársasági elnök kedden azt közölte: felháborítja a Magyarországra tervezett neonáci rendezvény. Bajnai Gordon miniszterelnök azt mondta: Budapest és Magyarország nem lehet az újfasiszták paradicsoma, meg kell akadályozni a tervezett neonáci tüntetést. A Fidesz azt közölte: Magyarországon eddig kizárólag szocialista kormányok idején volt látványos neonáci felvonulás.