Bezáratta a csornai strandot az ÁNTSZ

Vágólapra másolva!
Bezáratta a csornai termálfürdőt a strandok átfogó vizsgálatát végző ÁNTSZ. A polgármester szerint egyebek mellett a vízminőséggel is gond volt. Idén nyáron több halálos baleset is történt strandokon.
Vágólapra másolva!

A vízminőséggel és a szeméttárolással is gond volt - magyarázta a TV2 Tények című műsorának Turi György csornai polgármester, hogy miért záratta be a helyi strandot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Az ÁNTSZ átfogó vizsgálatot tart a haza strandokon, miután több súlyos baleset is történt a nyáron, és többen életüket is vesztették. A legnagyobb figyelmet az az eset váltotta ki, amikor egy kilencéves kisfiú július végén meghalt a budapesti Aquaworldben. A belső vizsgálat megállapította, hogy a dolgozók hibáztak, és hiányosságokról számoltak be a strand munkatársai is az [origo]-nak.

A Kisalföld már kedden beszámolt a csornai termálfürdő bezárásáról. A lap szerint az önkormányzat hiába keresi a kapcsolatot az üzemeltető cég képviselőivel, nem találja őket.

A vállalkozás komoly fejlesztéseket ígért, amelyeket nem valósított meg - írja a Kisalföld, amelynek cikkéből kiderül, hogy a strandot idén már biztosan nem nyitják ki újra.