Diszkont koporsók miatt tesz feljelentést Pécs

Vágólapra másolva!
630 koporsót vásárolt a pécsi önkormányzati temetkezési cég szociális temetésre, holott egy évben legfeljebb száz ilyen temetést tartanak. A temetkezési vállalat igazgatója szerint csak így lehetett diszkont áron a koporsókhoz jutni. A pécsi önkormányzat hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz az ügyben.
Vágólapra másolva!

Hűtlen kezelés gyanúja miatt kedden feljelentést tesz a pécsi önkormányzat a helyi temetkezési vállalat vezetősége ellen - közölte a polgármesteri hivatal. Az önkormányzat ellenőrei megvizsgálták az önkormányzati tulajdonú temetkezési cég működését, és több szabálytalanságra utaló jelet is találtak. Kiderült, hogy a cég a kelleténél jóval több koporsót vásárolt, csak egy kőfaragó termékeit ajánlják a temetésekhez, és vitathatóak az igazgató által kiszabott fizetésemelések is.

A pécsi önkormányzat figyelmét a múlt héten a temető alkalmazottai hívták fel a furcsaságokra. A dolgozók jelezték, hogy nem lehet elérni a cég egyik vezetőjét sem: állítólag céges autóval ment nyaralni az igazgató, a gazdasági igazgató és a műszaki vezető. A céges kocsi használatát még vizsgálják, de a vezetőség hétfőre visszaérkezett Pécsre.

Az önkormányzat ellenőrei ezután megvizsgálták a temetkezési vállalat működését. Eszerint a vezetőség 630 koporsót vásárolt 12 millió forintért, úgynevezett szociális temetésre, miközben a városban egy évben mindössze 60-100 szociális temetés van. Az igazgató azzal magyarázta a koporsók vásárlását, hogy csak ekkora mennyiségben lehetett 16 ezer forintos darabáron hozzájutni a koporsókhoz, amelyek máskor 50-60 ezer forintba kerülnek. Szerinte ráadásul egyre többen szorulnak szociális temetésre a városban.

A temetőben tartott vizsgálat több ellentmondást tárt fel a temetkezési vállalat működésében, ezért az önkormányzat kedd reggel büntetőfeljelentést tesz a rendőrségen hűtlen kezelés gyanúja miatt a cég vezetősége ellen - mondta a Független Hírügynökségnek Nácsa János, a pécsi polgármesteri hivatal sajtóreferense.