Magányos romagyilkossal számol a rendőrség

Vágólapra másolva!
Lehet, hogy egy ember hajtja végre a rendőrség szerint egymással összefüggő romaellenes támadásokat - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője, Petőfi Attila a Figyelőnetnek adott interjújában. Petőfi szerint a támadássorozatot eredetileg hárman-négyen kezdték, de az első gyilkosság "választóvíz" lehetett a "csapat életében".
Vágólapra másolva!

A rendőrség szerint egymással összefüggő romaellenes támadásokban a tavaly novemberi nagycsécsei emberölés jelentette a fordulópontot - derül ki abból az interjúból, amelyet Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője adott a Figyelőnetnek. Petőfi szerint kezdetben három-négy ember hajtotta végre a támadásokat, de a nagycsécsei kettős gyilkosság "egyfajta választóvíz" lehetett a "csapat életében".

"Valószínűleg a gyilkolás megosztotta az elkövetőket. Innentől a többi cselekmény már nem szükségszerűen többen, hanem lehet, hogy csak egyvalaki követte el. Az ő szándéka viszont kizárólag az emberölés" - fogalmaz az NNI vezetője a hétfőn este közzétett interjúban. Petőfi hétfőn nyilatkozott az MTV Az este című műsorának is, és annyiban árnyalta korábbi nyilatkozatát, hogy a gyilkosságokat "akár egy személy is" végrehajthatta. Mint mondta, könnyebbséget jelenthet a támadónak, ha van egy segítője, például valaki járó motorral várja a gyilkosság után.

A lehetséges nagycsécsei fordulatra már Bencze József országos rendőrfőkapitány is utalt a múlt héten, amikor arról beszélt, hogy feltételezésük szerint a támadok "akarategysége" megtört a tavaly novemberi gyilkosságnál.

A lehetséges elkövetőről Petőfi Attila a hétfői interjúban azt mondta: "Egy nagyon akkurátus, precíz, jó tervező- és szervezőképességű valakiről van szó, aki könnyen lehet, hogy normális életet él, reggel nyolckor bemegy a munkahelyére és palástolva az érzéseit próbálja élni a mindennapi életét." Petőfi hangsúlyozta, hogy a pontos motivációját sem ismerik a támadónak, de megjegyezte, "el tudom képzelni, hogy valakinek az életében keletkezett egy törés - akár egy bűncselekmény a hozzátartozója vagy az ő sérelmére".

A rendőrség szerint tavaly júliusban kezdődött az egymással összefüggő romaellenes támadássorozat, amelyben hatan vesztették életüket. Legutóbb múlt héten egy kislétai asszonyt öltek meg, lányát pedig súlyosan megsebesítették.

A lányt továbbra is kórházban kezelik, de Petőfi szerint az orvosok már megszüntették a mélyaltatását, és a rendőrök kapcsolatba léptek vele. "A gyermek a korának, értelmi és fizikai képességének megfelelően tudott néhány kérdésben nyilatkozni. Az átélt sokk miatt kihallgatásról még nem beszélhetünk" - mondta a Figyelőnek az NNI vezetője.

A támadások miatt félelemben élő romáktól azt kéri, hogy bízzanak a rendőrségben. "A bűncselekmények helyszínein azt tapasztaltuk, hogy nagyon sok részinformáció keringett, majd megjelentek a mendemondák, láttak terepjárót, látták a sofőrt. Én inkább azt kérem, ha valaki gyanúsat észlel a környezetében, papír, toll, ceruza elő! Írják fel a rendszámot vagy az azonosító jeleket, de senki se maga intézkedjen! Az önbíráskodás csak újabb bűncselekményekhez vezet" - mondta Petőfi, hozzátéve, hogy a helyszínen sokszor nehezíti a munkát "a nyomok összetaposása, a helyszín megváltoztatása".

A támadássorozat volt a témája Sólyom László köztársasági elnök és Bajnai Gordon miniszterelnök hétfői találkozójának is. Sólyom közölte, hogy "ez becsületbeli ügy", és felszólított arra, hogy mindenképpen fenn kell tartani a nyugalmat, és együtt kell érezni a romákkal, mert ha nem oldódik meg az ügy és nem lesz érezhető a társadalom szolidaritása, robbanásközeli helyzet alakulhat ki a romák között. A nyilatkozatról részletek ebben a cikkünkben.