Átért a Duna alatt a 4-es metró másik fúrópajzsa is

Vágólapra másolva!
Sikeresen megérkezett a négyes metró második fúrópajzsa is a Fővám téri állomásra, ezzel befejeződött a Duna alatti alagútszakaszok építése. A pajzsok várhatóan szeptemberben folytatják a munkát a Kálvin tér irányában.
Vágólapra másolva!

A négyes metró második, északi fúrópajzsa is átért a Duna alatt a pesti oldalra - jelentette be a DBR Metró Projekt Igazgatóság csütörtökön. Az északi alagutat azután kezdték el fúrni, hogy a déli járat már elkészült: az első alagutat még hat hét, a másodikat már kevesebb mint egy hónap alatt fúrták ki. A két járat több mint 30 méteres mélységben, 300 méter hosszan nyúlik el a folyó alatt.

A további munkákhoz a Fővám téri állomás elérése után most át kell telepíteni az Etele téri fúrópajzs-kiszolgáló berendezéseket a Szent Gellért térre, és el kell végezni a pajzsok ilyenkor szokásos karbantartását is - áll az igazgatóság közleményében. Az első pajzs ezeket a munkákat követően, várhatóan szeptember elején fog elindulni a Kálvin tér felé.