Akadozva járnak a pótlóbuszok a Nagykörúton

Vágólapra másolva!
Sávszűkítés miatt lassan tudtak haladni a nagykörúti villamos vágányfelújítása alatt beállított pótlóbuszok hétfő délután Budapesten. A BKV szóvivője szerint eddig tíz kisebb hibát észleltek a buszokban, de ezeket pihenőidő alatt meg tudták javítani.
Vágólapra másolva!

A Jászai Mari térnél lévő sávszűkítés miatt kisebb fennakadásokkal tudnak csak közlekedni a 4-es és a 6-os villamosokat pótló buszok hétfő délután Budapesten a Blaha Lujza tér és a Moszkva tér között, ez pár perces menetidő-hosszabbodással járt - közölte Kiricsi Karola, a BKV szóvivője. A nagykörúton szombaton kezdődött a vágányfelújítás, amely augusztus 19-ig tart. A BKV hétfő reggel ötven pótlóbuszt állított forgalomba, amit délután ötvennyolcra emeltek, hogy a csúcsidőben tartani tudják az 1-2 perces indulást. A buszok kihasználtsága Kiricsi szerint optimális, 40-60 százalékos.

A szóvivő azt mondta, hogy a buszok végállomásaira szerelőkocsikat telepítettek, így forgalomból kiállás nélkül el tudták végezni a szükséges javításokat. Eddig tíz kisebb hiba volt, amelyeket a pihenőidőben meg tudtak javítani - tette hozzá. A felújítás idején a BKV forgalmistái mellett rendőrök is segítik a buszok közlekedését.