A roma holokausztra emlékeznek vasárnap

Vágólapra másolva!
Világszerte a holokauszt roma áldozataira emlékeznek vasárnap. A haláltáborokban mintegy félmillió cigányt öltek meg. Magyarországon virrasztást, megemlékezést rendeznek az áldozatok emlékére.
Vágólapra másolva!

1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóan több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban az SS-katonák. A nácik által meggyilkolt mintegy félmillió cigány közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként.

A náci Németországban 1935-ben elfogadott állampolgársági törvény a "német vagy fajrokon vérű állampolgárok" kategóriájából a zsidók mellett a cigányokat is kirekesztette. 1938-ban egymást követték a romákkal szembeni rendelkezések 1939-ben koncentrációs táborokba gyűjtötték a romákat, az egyik nagy tábor a Sopron közelében lévő Lackenbach községben volt.

A magyarországi romák állami szintű üldözése 1916-ban kezdődött, amikor rendeletet hoztak a "kóborló" cigányok nyilvántartásba vételére, testi megjelölésére, a renitensek munkatáborba kényszerítésére. 1943-tól hurcoltak cigányokat kényszermunkára, Magyarország 1944. márciusi német megszállása után pedig legalább harminc gettót és munkatábort hoztak létre, ahol több tízezer romát dolgoztattak.

1944 júniusában már nagy számban kerültek különböző német megsemmisítő táborokba. 1944. november 2-án indult meg szervezetten országszerte a roma családok németországi táborokba történő internálása. A történészek ötezer és hetvenezer közé teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban vesztették életüket.

Az emléknapon az auschwitz-birkenaui haláltábor területén koszorúzást, Magyarországon virrasztást, megemlékezést rendeznek az áldozatok emlékére. Nemzetközi cigány civil szervezetek kezdeményezték, hogy augusztus 2-án délben egyperces csenddel emlékezzünk a holokauszt roma áldozataira.