Eloltották az óbudai házat

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kigyulladt egy lakóház a főváros III. kerületében, az Aranyhegy utcában péntek este; a tűzoltók eloltották a lángokat, és megállapították, hogy senki sem tartózkodott az épületben - közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság helyettes szóvivője. Dobson Tibor elmondta, hogy a tűzoltók hármas, kiemelt készültségben érkeztek a helyszínre. A ház oltását 35 tűzoltó végezte - tette hozzá. Dobson Tibor korábban közölte, hogy feltételezések szerint lehetnek emberek az épületben, azonban a tűzoltók meggyőződtek arról, hogy senki sem volt a házban.