Alkotmányellenes kivételezni a nagy rádiókkal

Vágólapra másolva!
Az alaptörvénnnyel ellentétesnek találta az Alkotmánybíróság a médiatörvény tavaly decemberi módosítását, amely lehetővé tett volna, hogy pályázat nélkül meghosszabbítsák a rádiók és tévék műsorszolgáltatási jogosultságát. A testület a köztársasági elnök kezdeményezésére vizsgálta a jogszabályt, amely a bírók szerint indokolatlanul kedvezett volna a médiapiac jelenlegi szereplőinek.
Vágólapra másolva!

Alkotmányellenes a médiatörvény tavalyi módosítása, amely lehetővé tette volna a műsorszolgáltatási jogosultság pályázat nélküli meghosszabbítását - mondta ki kedden kihirdetett határozatában az Alkotmánybíróság (Ab). A törvénymódosítás nem is léphetett hatályba, mert miután az Országgyűlés tavaly december 8-án megszavazta, Sólyom László köztársasági elnök az Ab-hez küldte normakontrollra.

A határozat indoklása szerint "a műsorszolgáltatási jogosultság több alkalommal történő, pályázat nélküli megújításának lehetősége alkotmánysértő módon korlátozza a sajtószabadsághoz, valamint a vállalkozáshoz és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot". Az alkotmánysértő törvénymódosítás ugyanis a testület szerint indokolatlanul kedvezett volna az eddigi piaci szereplőknek.

A hatályos médiatörvény szerint a műsorszolgáltatási jogosultságot nyílt pályázaton lehet elnyerni, rádiók esetében hét, televíziók esetében tíz évre. Ha ez lejár, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egyszer pályázat nélkül is megújíthatja a szerződést legfeljebb öt évre, da harmadik alkalommal már nyílt pályázatra van szükség. A tavaly decemberben elfogadott módosítás lehetőséget adott volna az ORTT-nek, hogy még egyszer pályázat nélkül hosszabbítsa meg a jogosultságot.

A módosítás közvetlenül a két országos két kereskedelmi rádiót, a Danubiust és a Slágert érintette, hiszen a két rádió jogosultsága idén novemberben jár le, és mindkét rádió engedélyét meghosszabbították már egyszer. Mint arról az [origo] korábban beszámolt, a törvénymódosítást komoly lobbi előzte meg, amibe még az amerikai diplomácia is belefolyt (a rádiós lobbiról részletesen korábbi cikkünkben olvashat).

Miután a köztársasági elnök az Ab-hez fordult, az ORTT előbb úgy döntött, nem ír ki pályázatot a két rádió frekvenciájára, inkább megvárja az testület döntését. Idén június elején azonban mégis kiírták a pályázatokat, vagyis a Slágernek és a Danubiusnak az Ab döntésétől függetlenül ringbe kell szállnia. A döntésnél a legnagyobb súllyal az számít, hogy mely szolgáltató hajlandó a legtöbbet fizetni a frekvenciáért, a tapasztalat csak 10 százalékos súllyal esik latba. A két országos rádió vezetői korábban az [origo]-nak azt mondták, elindulnak a pályázaton, és új cégek is jelezték, hogy belépnének a piacra.