Több mint félezer kilométeren van árvízvédelmi készültség

Vágólapra másolva!
A magyarországi folyókon 553 kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség - mondta szombat este az MTI-nek Reich Gyula, az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője.
Vágólapra másolva!

A Duna felső szakaszán a vízszint emelkedésének üteme lelassult, Nagybajcsnál több órája 708-710 centiméterrel tetőzget a folyó, vagyis nincs emelkedés, de az érzékelhető apadás sem indult még meg. Budapestnél szombaton 16 órakor 666 centiméteren állt a vízszint, a tetőzést 705 centiméterrel várják vasárnapról hétfőre virradóra - közölte Reich Gyula, Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője.

A fővárosi rakpartokat lezárták, a pestit már szombaton kora délután, a budai oldalon pedig este órakor lépett életbe a korlátozás. A Fővinform közlése szerint nem közlekedik a kishajójárat a Boráros tér és Pünkösdfürdő között, valamint az átkelőhajó Megyer és Pünkösdfürdő között.

Marad a készültség

A Rába két mellékfolyójának (Latincs, Pinka) vízgyűjtőjén sok csapadék esett, ezért Körmendnél lelassult a Rába apadása, mindössze fél méterrel csökkent a folyó vízszintje, így fenntartják a harmadfokú készültséget - mondta Reich Gyula, aki beszámolt arról is, hogy a Lajtán az eddigi legmagasabb szinthez közelít a vízállás, a folyó osztrák szakaszán azonban átszakadt egy másodrendű töltés, ezért a magyarországi szakaszon kismértékű, átmenetinek tekinthető apadást tapasztaltak. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakemberei felkészültek arra, hogy ismételt vízszintemelkedés esetén megnyissák a szükségtározót.

Másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Mura magyarországi szakaszán, miután a déli órákban tetőzött, majd lassan apadni kezdett a folyó - tájékoztatott a helyzetről a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója. Nádor István azt mondta: Letenyénél 423 centiméteres vízállás volt a maximum, ez jóval kisebb, mint amire a horvátországi és szlovéniai adatok alapján számítottak. Az apadásnak köszönhetően az eddigi harmadfokú készültséget már mérsékelni tudták, és várhatóan vasárnap reggelre már csak elsőfokú készültségre lesz szükség. A Mura kiöntése miatt leginkább veszélyeztetett Murarátkán és Muraszerdahelyen szombaton nem okozott nagyobb gondot a folyó áradása.

Keresik a Rábában elmerült férfit

A rendőrök és a tűzoltók keresik azt a férfit, aki Rábahidvégnél begyalogolt a megáradt folyóba, majd elmerült a vízben - tájékoztatta távirati irodát a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A közelben árvízi mentési munkálatokat végző rendőrök és tűzoltók csónakokkal és gyalogosan azonnal a keresésére indultak. A rendőrség egyben felhívja a figyelmet, hogy veszélyes - sok helyen életveszélyes - a megáradt folyók partján tartózkodni. A laza, felázott talajról, csúszós töltésről könnyen a vízbe lehet esni, és a gyors sodrás miatt tragédiával is végződhet a kíváncsi