Több lap szerint kastélyokat privatizálna az MNV

Vágólapra másolva!
A leromlott állagú kastélyokat magántőkéből pofozná ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő - írta szombati számában több napilap. A Népszabadság szerint pusztán vagyonkezelésbe adnák a kastélyokat a befeketőknek, viszont a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet privatizációs törekvésekre gyanakszik.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tíz hazai kastély vagyonkezelő jogát szerezné meg, hogy később ezeket később továbbadja - a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap szerint a továbbadás privatizációt jelent, míg a Népszabadság szerint vagyonkezelésbe adásról lenne szó.

A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap idézi Tátrai Miklósnak, a MNV vezérigazgatójának Hiller István oktatási miniszterhez írt levelét, amelyben azt kéri: Hiller járuljon hozzá, hogy a kastélyok vagyonkezelését fel lehessen mondani a Magyar Nemzeti Gondnokságánál. Indoklásként azt állítja: ezeknek a kastélyoknak az állaga - állami pénz hiányában - folyamatosan romlik. A két lap szerint Tátrai azon a véleményen van, hogy a piaci hasznosítás lehet a megoldás.

Varga Kálmán, a Magyar Nemzeti Gondnokság (MNG) igazgatója - amely szervezet a kastélyok vagyonkezelését végzi - a Magyar Nemzetnek és a Népszabadságnak cáfolta, hogy az említett ingatlanok rossz állapotban lennének.

A Népszabadságnak Varga azt mondta: szerinte az ügy hátterében egy ingantlanspekulációra készülő társaság lehet. A Magyar Nemzettel pedig azt közölte, hogy korábban voltak próbálkozások a kastélyok piaci alapú hasznosítására, ám ezek kudarcot vallottak.