Beismerő vallomást tett a kiskunlacházai gyilkosság gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
A DNS-vizsgálat buktatta le azt a 25 éves férfit, aki tavaly novemberben meggyilkolt egy 14 éves lányt Kiskunlacházán - közölte a rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján. A gyanúsított beismerő vallomást tett a nyomozók szerint. A gyilkosság országos politikai hullámokat is vetett, a településen etnikai feszültséget váltott ki, az elfogott gyanúsított azonban nem roma származású.
Vágólapra másolva!

Hét hónapba és két napba telt a bűncselekmény felderítése - hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón, ahol a rendőrség részleteket közölt a tavaly novemberi kiskunlacházai gyermekgyilkosságról. Tavaly november 23-án gyilkolták meg Kiskunlacházán a 14 éves H. Nórát, akinek holttestére az utcán találtak rá.

A nyomozás vezetője, Papp Péter a gyilkosság éjszakájáról elmondta, hogy H. Nóra barátaival ment el egy helyi diszkóba, amelyet a művelődési házban tartottak. Nagyjából hajnali fél kettőig szórakoztak, és a lány nem engedte a többieknek, hogy hazakísérjék. Azóta tudjuk, hogy nem haza akart menni, hanem az unokanővéréhez - mondta Papp, felidézve, hogy azon az éjjel rendkívül zord idő volt, nagyon hideg volt, esett a hó.

A lányt ott az utcán ölték meg - közölte a nyomozó, aki szerint már a helyszíni szemlén begyűjtött információk alapján biztosak voltak benne, hogy H. Nóra ismerte támadóját. A helyszínen olyan bűnjeleket rögzítettek, amelyek megdönthetetlenek: ondómaradványt, több hajszálat, cigarettacsikkeket. A nyomozó hozzátette, hogy a vizsgálatok alapján egyértelművé vált, hogy az ondó és a fanszőrzet egy férfitól származik.

A szőr alapján egy szőkés-vöröses, világos bőrű férfit kerestek - mondta Papp, megjegyezve, hogy egy idő után azonban "akárki jött szembe, mindenkiben vöröset láttunk". A nyomozás során 768 tanút hallgattak meg, és múlt szerdán jutottak el oda, hogy tanúként hallgatták meg a 25 éves P. Józsefet, akitől DNS-mintákat is vettek - mondta Papp, aki szerint a kiskunlacházai férfi nem tiltakozott a mintavétel ellen.

A vizsgálatokat végző szakértők csütörtökön értesítették a rendőröket, hogy a P. Józseftől kapott minta megegyezik a gyilkosság helyszínén vett DNS-mintával - mondta Papp. A rendőrök végül csütörtök este elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki részletes beismerő vallomást tett. "Nagy bizonyossággal megállapítható, hogy a gyanúsított ezt a bűncselekményt egyedül követte el" - hangsúlyozta a rendőr többször is a sajtótájékoztatón.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=BAr7ohDj6lc9yiSd

Sajtótájékoztató az elfogásról

A gyanúsított a vallomásában azt mondta, hogy a gyilkosság előtt az utcát járva eldöntötte, közösül az első nővel, akivel találkozik - közölte Ármós Sándor, Pest megyei rendőrfőkapitány, hozzátéve, hogy a férfi azért ölte meg áldozatát, mert megijedt, hogy meghallják a lány kiabálását. A gyilkos a település művelődési háza közelében, egy ligetben ölte meg H. Nórát.

A helyszínen talált cigarettacsikken a lány DNS-mintája volt, így arra következtettek, hogy ismerte gyilkosát. A sajtótájékoztató résztvevői nem árulták el, pontosan hogyan jutottak el a nyomozók az elkövetőhöz, mint mondták az információszerzés módja államtitok. Annyit tudni, hogy a nyomozás során bővült a kör, amelyben az elkövetőt keresték, így képbe került egy csoport, amely nagyjából abban az időpontban érkezett a településre, illetve vált ott szét, amikor a bűncselekmény történt. Ennek a csoportnak volt a tagja P. József is.

Papp beszélt arról is, hogy nagy nyomás alatt dolgoztak, a rendőrség szerint sok méltatlan kritika érte őket. A tájékoztatón jelen volt Bencze József országos rendőr-főkapitány, aki gratulált a nyomozóknak, és megjegyezte, hogy ez a nyomozás becsületbeli ügy volt.

A gyilkosság nagy figyelmet váltott ki azért is, mert etnikai feszültségeket okozott Kiskunlacházán, miután többen tudni vélték, hogy a támadó cigány származású volt. A gyilkosság után öt nappal tartott tiltakozó gyűlésen a polgármester is azt mondta: "Kiskunlacházán elég volt a roma erőszakból!" Pénteken azonban Répás József, Kiskunlacháza polgármestere a Független Hírügynökségnek azt mondta: a férfi, akit a rendőrök elfogtak, nem roma származású.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=QdtzWRy8pxW30Hz2
Májusban forgatott videóriport a kiskunlacházai feszültségekről

Kolompár Orbán, az az Országos Cigány Önkormányzat elnöke pénteken Kiskunlacházán tartott sajtótájékoztatóján bocsánatkérésre szólította fel a polgármestert, amiért nyilatkozataival azt sugallta, hogy cigányok voltak az elkövetők, és mára bebizonyosodott, hogy ez nem igaz. Répás az MTI-nek azt mondta: nincs oka a bocsánatkérésre, mert soha sem állította, hogy cigányok lennének a bűntény gyanúsítottjai.

Az ügy korábban politikai hullámokat is vetett. Kövér László fideszes politikus tavaly decemberben közölte, hogy ami a kiskunlacházi gyermekgyilkossággal kapcsolatban történt, az Magyarországot közbiztonsági szempontból átvitte egy "lélektani Rubiconon". Kövér László szerint tarthatatlan állapotok alakultak ki, a rendőrség nem képes teljesíteni legfontosabb feladatát, az emberek védelmét. Az MSZP akkor úgy reagált, hogy a Fidesz "gusztustalan kampányba" kezdett azzal, hogy egy szörnyű gyilkosságot használ fel politikai célokra.