Medián: Fideszesek pártoltak a Jobbikhoz

Vágólapra másolva!
Nem igaz az az elmélet, hogy a Jobbik a kiábrándult MSZP-szavazókat vonzotta magához - állítja a Medián közvélemény-kutató elemzése, melyet a HVG ismertet. Az európai parlamenti választáson 14 százalékot elért radikális jobboldali párthoz nagyobb számban inkább a Fidesz egykori szavazói csapódhattak. Az EP-választások óta keveset változott a hangulat, a pártok támogatottsága hasonló a korábbihoz.
Vágólapra másolva!

A Medián közvélemény-kutató friss adatai szerint a Jobbik európai parlamenti választáson elért 14 százalékos eredménye nem lepte meg a választókat: kevesebb mint harmadukat érte váratlanul az eredmény a június 7-i választás után egy héttel. Két hónappal a szavazás előtt azonban még csak a megkérdezettek huszada volt biztos benne, hogy a Jobbik egyáltalán eléri az ötszázalékos küszöböt - írja a HVG a Medián felmérései alapján.

A Jobbik ismertsége és elfogadottsága gyorsan emelkedett az elmúlt hónapokban: áprilisban a választók harmada még nem is hallott a pártról, június közepén viszont tízből kilenc megkérdezettnek volt véleménye róla. A Jobbik elutasítottsága is csökkent, egyre többen értenek egyet azzal, hogy "csak a Jobbik törődik igazán a kisemberek érdekeivel" (a két hónappal ezelőtti 34 százalék helyett június közepén 39 százalék gondolta így). Sokak szerint "a Jobbik végre kimondja azokat a problémákat, amikre mindenki gondol". A másik oldalon viszont sokan vannak azok is, akik szerint a Jobbik veszélyes (54 százalék) vagy egyenesen fasiszta (45 százalék) - írja a HVG.

A felmérés szerint június közepén megosztott volt a közvélemény abban is, hogy a Fidesz hogyan viszonyuljon a Jobbikhoz. Bár az MSZP-szavazók nagy többsége szerint egyértelműen el kll határolódnia tőle, a fideszesek ennél ellentmondásosabban gondolkodnak. Az EP-választáson győztes párt könnyen veszíthet szavazatokat, mert támogatói szűk egyharmada az elhatárolódást, bő egyharmada pedig a Jobbik-szövetséget támogatja.

Kezd általánosan elfogadottá válni a feltételezés, mely szerint a Jobbik hirtelen megerősödését az MSZP-től elpártoló, kiábrándult egykori kormánypárti szavazóknak köszönheti - írja a HVG. A választási eredmények ezt nem támasztják alá a HVG szerint. Bár tény, hogy a Jobbik általában jobban szerepelt azokon a településeken, melyek korábban MSZP-többségűek voltak, ezeken a helyeken nagyon alacsony volt a választási részvétel. Az MSZP-szavazók a HVG elemzése szerint tehát nem átszavaztak a Jobbikra, hanem egyszerűen otthon maradtak. Az alacsony részvétel mindenütt a Jobbik előretörését hozta, hiszen a radikális párt szavazói kifejezetten aktívak.

A részvételi arányok mellett a Medián felmérése is cáfolja az elméletet, hogy a baloldaliak egy része a szélsőjobbra szavazott. A közvélemény-kutató rákérdezett ugyanis arra, hogy a szavazók 2006-ben melyik pártra voksoltak. Ennek alapján a Jobbik szavazóinak mindössze 14 százaléka volt MSZP-s 2006-ban. A Jobbik-szavazók legnagyobb hányada (25 százaléka) 2006-ban a Fideszre szavazott saját bevallása szerint, 24 százalékának pedig még nem is volt szavazati joga. 13 százalék a MIÉP-Jobbik közös listára voksolt, 15 százalék pedig nem ment el szavazni 2006-ban - derül ki a Medián adataiból.

A Fidesz mindenki szerint tarol a következő választáson

Az EP-választás után is a választók többsége (64 százaléka) előre hozott választásokat szeretne, sokan azonban úgy vélik, hogy ennek ellenére a Bajnai-kormány kihúzza a ciklus végéig (májusban 46, júniusban 44 százalék gondolta ezt). Körülbelül negyven százalék jósolta azt, hogy a kormány fél éven belül megbukik, a Medián elemzése szerint.

A következő parlamenti választás időpontjától függetlenül biztosnak tűnik, hogy a Fidesz kapja a legtöbb szavazatot - a választók 86 százaléka és még az MSZP-t támogatók bő kétharmada is a nagyobbik ellenzéki párt győzelmét valószínűsíti. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a Jobbik megerősödése miatt a Fidesznek sikerül-e kétharmados többséget szereznie a parlamentben.

Az EP-választás után egy héttel a választani tudók 10 százaléka szavazott volna a radikális jobboldali pártra, ami egyrészt arra utal, hogy a Jobbik valóban jelentős parlamenti tényező lehet a következő ciklusban, de arra is, hogy magasabb részvétel mellett nem biztos, hogy meg tudja majd ismételni 14 százalékos eredményét - írja a HVG.

Az MSZP-re jelenleg a választani tudók csak 20 százaléka szavazna, azonban az tény, hogy az utóbbi 15 év legrosszabb választási szereplése után már nem csökkent tovább a táboruk. Az SZDSZ az EP-választás után tovább gyengült, de a Medián adatai szerint rövid távon nem tudott profitálni a sokak várakozásánál jobb EP-eredményből az MDF és az LMP sem - az előbbire a választani tudók 4, az utóbbira 1 százaléka szavazna.